Hadseregnyi embert aktivizál a Fidesz

2006.03.10. 12:06
Négyszáz-négyszázötvenezer embert mozgósít a Fidesz a választások előtt, mondta pénteki sajtótájékoztatóján Schmitt Pál. Az ellenzéki párt alelnöke arról is beszélt, hogy mind a 176 választókerületben bejelentették egyéni jelöltjeiket, s összesen több mint 1 millió 516 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek. A Fidesz a szocialisták 2002-es mozgósításának sikere láttán buzdult fel.

A héten aktivistaeligazításon jártunk egy közepes méretű dunántúli város pártirodáján, ahol megtudtuk, hogy a kopogtatócédulák gyűjtése egészen a végső határidőig, március 17-ig tovább folytatódik. Hétvégén a lakosság aktivisták dömpingjére számíthat. Az így szerzett adatokat a kampány finisére tartogatják, addigra tisztában akarnak lenni a támogatók pontos körével. A gyűlésen elhangzott, hogy a Fidesz a kampány során kiemelten fontosnak tartja a személyes kapcsolatteremtést szimpatizánsaival. Az idősebbeknek aktivistaként mozgóurnát kell intézni, a hezitálókat meg kell győzni, hogy menjenek szavazni, de mindenkivel, aki nyitott rá, időt nem kímélve kedvesen el kell beszélgetni.

A kopogtatócédulák további vadászatának oka még a kisebb pártok előretörésének megakadályozása. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ne kerüljenek hozzájuk a még le nem adott ajánlószelvények. (György István, a X. kerület fideszes képviselőjelöltje korábban úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy az ajánlószelvény-maximalizálásra azért van szükség, mert aki odaadja a kopogtatócéduláját, az már kötődik a párthoz, és nagyobb valószínűséggel megy el szavazni.)

Négyszáz-négyszázötvenezer

Minden ötödik Fidesz-szavazó egyben a párt aktivistája is, ha a legnagyobb ellenzéki párt tényleg 400-450 ezer emberrel indítja el mozgósítási kampányát. Erről Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke beszélt pénteken. Szegeden, Pécsen és Győrben él összesen annyi ember, amennyi a Fidesz a mozgósítási kampányát segítené. Ennyi ember már a parlamentbe tudna juttatni egy pártot, az ötszázalékos küszöböt átlépő SZDSZ-re 2002-ben 313 ezer ember szavazott.

A 400-450 ezres szám Schmittnek így jött ki: százezer önkéntes jelentkezett, 200-250 ezer ember polgári körös, 32.600 ember tagja a Fidesznek, valamint a Fidesszel szövetséges szervezeteknek - a Fidelitas, a Lungo Drom, a KDNP, Kisgazda Polgári Egyesület és a Vállalkozók Pártja - 90 ezres tagsága van. (A Fidesz alelnöke arról nem beszélt, hogy az említett csoportok között nagy átfedések lehetnek.)

A politikus közölte azt is, hogy mind a 176 választókerületben bejelentették egyéni jelöltjeiket, s összesen több mint 1 millió 516 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek.

Alternatív pártközpont

#alt#
Schmitt Pál
Forrás: Fidesz.hu

A Fidesz a kampányközpontját nem a Szentkirályi utcai pártszékházban, hanem a Polgárok Házában rendezte be. Az épületet eredetileg a polgári körök kulturális életének szervezésére vásárolták. A kampánystábot Kubatov Gábor irányítja.

A soroksári, marketinges végzettségű fiatalember, aki közelről tanulmányozta George Bush elnökválasztási kampányát, hosszabb ideje szervezi a kampány technikai hátterét.

Schmitt Pál a Változás 2006 mozgósító kampányért személyesen vállal politikai felelősséget, de munkáját segíti Pelczné Gáll Ildikó alelnök a női kampánnyal, Kósa Lajos Debrecen polgármestere, Hende Csaba, a polgári körök koordinátora, Loppert Dániel, a Fidesz ifjúsági tagozatának vezetője és maga Kubatov Gábor, a Polgárok Háza igazgatója.

Schmitt Pál arra a kérdésünkre, hogy fizetnek-e napi négyezer forintos költségérítést az aktivistáknak, úgy reagált: nincs ilyen információja, és nem is tartja valószínűnek, hogy fizetnének. Schmitt felesége például résztvevője a Fidesz női kampányának, de a benzinköltséget is saját zsebből fedezi. Felvetettük Schmitt Pálnak, hogy ha nem adnak támogatást aktivistáiknak, akkor mi az oka annak, hogy a toborzó lapokon szerepel egy olyan kérdés, miszerint kér-e a leendő segítő költségtérítést, úgy válaszolt: naprakész információi az ügyről Várhegyi Attilának, a párt kampányigazgatójának vannak.

Korábban jóval kevesebb aktivistáról volt szó

A központi stáb online-kapcsolatban áll a választókörök képviselőjelöltjei mellett dolgozó kampányfőnökökkel. A regionálisan szervezett irányítás felel azért, hogy mindenhol időben és a szükséges mennyiségben legyen szóróanyag és aktivista. A Polgárok Házából vezénylik a választások előtti hat napban a szavazásra mozgósító aktivistákat. Rogán Antal, a hivatalos kampányfőnök novemberben százezer aktivista szükségességéről beszélt, Schmitt Pál nem olyan régen még csak ötvenezerről.

A központ nem fejezi be működését a kampánycsend beálltával sem. A választások napján azonban a hatályos törvények szerint nem lehet agitálni, és nem lehet a választókat szervezetten szavazni vinni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a mozgósítást nehéz, sőt lehetetlen nyomon követni, hiszen az, például, nem ütközik a szabályokba, ha valaki szól az ismerősének: menjen el szavazni. (Schmitt Pál a pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy április 9-én "semmilyen formában" nem keresik fel a választókat.)

A mozgósítás sikeréért a pártok méretes adatbázisokkal dolgoznak. A Fidesz a nemzeti petíció aláíróit, a nemzeti konzultációban, illetve az államfőválasztás előtt tartott aláírásgyűjtő akcióban részt vevőket, valamint azokat tudja felkeresni, akik az ellenzéki pártnak adták kopogtatócéduláikat.

Az MSZP is mozgósít

A Fidesz-vezetés a 2002-es vereség után gyakran hivatkozott arra, hogy a szocialisták a mozgósítással tudtak nyerni, sőt azzal is vádolták az MSZP-t, hogy az általuk felállított számítógépes alternatív szavazatösszesítő rendszer valójában már akkor a szavazók mozgósítását szolgálta.

Az MSZP-nek több százezer cím gyűlhetett össze a száz lépés programjának népszerűsítésekor, és a hírek szerint - bár ezt a törvények nem teszik lehetővé - a szocialisták is adatbázisba gyűjtik a kopogtatócédulát nekik adó támogatóikat. (Egy állítólagos szocialista adatbázist csütörtökön leplezett le a Fidesz>>>

A Fideszéhez hasonló méretű és rendszerű, az egyesült államokbeli demokratáktól eltanult - door-to-door - akcióra készül MSZP is. A szocialisták vezérlőterme a Köztársaság téri pártszékházban működik. A stáb tagjai a megyei kampányirodákkal állnak kapcsolatban, és a fővárosból hangolják össze az ország különböző területein működő önkéntesek és szimpatizánsok tevékenységét.

Az MSZP egyelőre nem tervezi a választók tömegeses lerohanását, "nem a Fidesz kampányához alakítjuk saját startégiánkat" - mondta az Indexnek Simon Gábor szocialista választmányi elnök, aki azt is elmondta, ő csak a saját választókerületében előre eltervezett "szokásos" rendezvényeken, például szemétszedésen vesz részt a hétvégén.