Schmitt Pál főbérlőként keresi kenyerét

2003.04.22. 12:29
Vállalja a Fidesz alelnök-jelöltségét Schmitt Pál. A Magyar Olimpia Bizottság elnöke közölte: nem valami ellen, hanem valamiért vállalja a megmérettetést: "gyermekeinkért és Magyarországért". Schmitt társadalmi munkában kíván politizálni és tervei szerint megtartja MOB-elnöki posztját, illetve NOB-protokollfőnöki tisztségét és továbbra is budai lakásainak bérbeadásából kíván megélni.
Pokorni Zoltán és Schmitt Pál
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a parlamenti ellenzék által támogatott főpolgármester-jelölt a Fidesz keddi tájékoztatótóján közölte: elérkezettnek látja az időt arra, hogy felajánlja függetlenségét a Fidesznek. Schmitt Pál, aki rendkívüli kihívásnak és az életében bekövetkező nagy fordulatnak nevezte a posztot, úgy vélte: az újonnan alakuló párt több lesz, mint párt, és a szövetség "mennyiségileg és minőségileg is sokkal többet kínál majd". Schmitt szándékai szerint május 10-én lép be a Fideszbe és őt nem valamely pártszervezet, hanem maga az országos választmány fogja felvenni.

"Gyerekeinkért az országért vállalom a posztot"

Több tagja, több feladata és nagyobb felelőssége is lesz - tette hozzá a Fideszről szólva, megjegyezve: a minőségi változás abban fog jelentkezni, hogy az emberek megtalálhatják majd a számukra megfelelő együttműködési lehetőségeket és fórumokat. Jelezte, hogy soha semmilyen pártnak nem volt tagja, ami részben neveltetésének, részben meggyőződésének eredménye. "Nem valami ellenében vállalom a jelöltséget, hanem valamiért" - hangoztatta Schmitt Pál, aki gyermekeiért, illetve Magyarország érdekében vállalja a megmérettetést.

Tátsadalmi munkában

Az aspiráns közölte: alelnöki tisztségét társadalmi munkában kívánja betölteni és nem kíván megválni a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztjától, ráadásul a NOB protokollfőnöke is ő kíván maradni. Schmitt szeretne Fidesz-alelnökként is nyitott maradni, így szándékai szerint a jövőbeni tárgyalásain sem fog számítani, ki milyen párthoz tartozik. Arra az újságírói kérdésre, hogy nem kíván-e megválni esetleges gazdasági tisztségeitől úgy reagált: a tavaly még főpolgármester-jelöltként nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatából is kiderült, nincsenek gazdasági érdekeltségei. Akkor is, jelenleg is két pesthidegkúti lakás kiadásából, illetve az olimpiai bajnokoknak járó életjáradékból származik jövedelme, amivel elégedett Scmitt és nem vágyik egyéb juttatásokra.

Legyőzni a kispártiság jegyeit

Pokorni Zoltán, frakcióvezető-helyettes, aki már korábban igent mondott a másik alelnöki posztra, közölte: a néppárttá alakuló Fidesz több lesz, mint egy hagyományos párt, az átalakulás után mindazzal foglalkozni kíván, ami a magyar választókat érdekelheti. Pokorni szerint az újjászervezett, átépített Fidesz fogja megjeleníteni azt a polgári Magyarországot, melynek értékeit több mint két millióan magukénak vallották a legutóbbi választásokon. Úgy vélte: a párt módosuló alapszabálya nem csak a fideszeseket szólította meg, hanem a társadalom sokkal szélesebb rétegeit is, "például Schmitt Pált". Pokorni örömmel segít a volt miniszterelnöknek a párt újjáépítésében, melynek célja, hogy a másfél évtizede alakult Fidesz európai néppárttá váljon, mely nem hordozza magán már a kispártiság jegyeit.

Az MSZP szerint az olimpiai eszme idegen a Fidesz-alelnökségtől
Schmitt Pálnak döntenie kell: ha bízik választott pártjában és a politikai pályafutást választja, akkor a politikafelettiséget megkövetelő egyéb társadalmi megbízatásairól lemond - nyilatkozta az MTI-nek kedden Nyakó István. Az MSZP szóvivője szerint az a politikai függetlenség, amelyet Schmitt Pál az ellenzéki párt alelnöki posztjáért cserébe felajánlott, nem létezik, hiszen "ismeretes, hogy a Fidesz és más jobboldali szerveződések támogatásával indult a tavalyi önkormányzati választáson főpolgármester-jelöltként". A szóvivő úgy fogalmazott: Schmitt Pál szeret több vasat a tűzben tartani, mert tavaly ősszel a berni nagyköveti posztot akarta megtartani, miközben a főpolgármesteri címért kampányolt. Vélhetően akkor sem bízott a Fidesz győzelmében - tette hozzá. Nyakó István hangsúlyozta, Schmitt Pál keddi sajtótájékoztatóján azt jelezte, hogy meg kívánja tartani a MOB elnöki posztját, holott "köztudott, hogy - csakúgy, mint egy nagyköveti poszt esetében - a politikai szerepvállalástól teljesen idegen az olimpiai eszme szellemisége".