Miklós
-7 °C
4 °C

Schmitt: Az olimpiaszervezés egy MTK-mozgalom

2005.09.23. 09:14
MOB-elnökként és fideszes delegáltként két minőségében vesz majd részt a tőzsdeelnök által összehívott olimpiaszervező brainstormingon Schmitt Pál. Schmitt szerint Budapestnek először egy stratégiai szempontból fontos, szinte biztosan sikertelen pályázattal kellene kezdenie. De 2020-ban, 2024-ben is kemény konkurrenciával kell számolnia, legalább nyolc európai város pályázik ugyanis a következő olimpiák valamelyikére.
Leporolják a terveket
Mint arról nemrég beszámoltunk, Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök milliárdosokkal összefogva azon szervezkedik, hogy Budapest pályázzon az olimpia megrendezésére. Úgy tudjuk, Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktort és a Magyar Olimpiai Bizottság egyes tagjait is tájékoztatta az újabb olimpiaszervezési tervekről.

"Az olimpiaszervezéssel nálunk az a probléma, - ahogy ezt mondani szoktam -, hogy egy MTK-mozgalom. A politikusoknak mindig az a baja vele, hogy Más Találta Ki." - foglalta össze az eddigi tapasztatait Schmitt Pál, aki két minőségében is delegálta magát a budapesti olimpia ötletét újraélesztő társaság következő ülésére.

Személyesen vesz részt

A MOB-elnöke a parlamenti pártok küldöttei mellett a Fidesz álláspontját is képviseli majd a közeljövőben sorra kerülő találkozón, amit Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke hívott össze. "A brainstormingon személyesen akarok részt venni, bár a szervezés kezdeteiről a hozzám hasonlóan vívó múlttal rendelkező Szalay-Berzeviczy Attila már tájékoztatott" - mondta Schmitt.

Nem vet jó fényt

A MOB-elnök szerint sportszakemberi szempontból a kezdeményezés, akárcsak a 2012-es esetében, most is rendben van, de a 2020-as vagy 2024-es nyári játékok rendezési jogára pályázva: "az állam és a főváros végleges döntése kell majd", hiszen a kandidáláshoz a főváros adja a nevét. Schmitt az Index kérdésére úgy vélekedett, hogy az Orbán-kormány idején az időközben Londonnak ítélt 2012-es olimpia megszerzéséért indított kezdeményezés leállítása nem vet jó fényt egy későbbi magyar pályázatra, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is megkapta azt 600 ezer aláírást, amely támogatta az ötletet. Ennek ellenére Schmitt is úgy ítéli meg, hogy Budapestnek pályáznia kell.

Először el kell bukni

A magyar olimpiai szervezet vezetője szerint ugyanakkor nemcsak a belső szempontokat kell figyelembe venni egy ilyen vállalkozásánál, hanem azt is, hogy a jogok odaítélésénél van egy olyan íratlan szabály is, amely azt mondja ki, az egymást követő olimpiákat más-más kontinensen rendezhetik. London után így biztos, hogy nem európai város lesz a 2016-os pályázat befutója. Budapestnek ezért 2020-ban vagy 2024-ben lehet esélye. Igaz erős konkurencia várható. Schmitt szerint, ha 2010-ig beadjuk a hivatalos jelentkezést, a fővárosnak Rómával. Párizzsal, Madriddal, Moszkvával, Berlinnel, sőt minden bizonnyal Stockholmmal, Varsóval és Isztambullal kell megmérkőznie. Ráadásul ezek a városok többnyire nem először kandidálnak. Az első körben Budapestnek is inkább stratégiai céllal kellene beadnia a pályázatát, hiszen inkább egy második jelentkezés számíthat igazi esélyekre, vélekedik a MOB-elnök.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!