Titokban tartott fejelés és orrtörés a tavalyi Fidesz-kongresszuson

2006.03.01. 14:52
Nem mond le posztjáról az a belvárosi önkormányzati képviselő, aki eltörte egy állítólagos újságíró orrát, a Fidesz egyik tavalyi rendezvényén. Schneider Mihály, bolgár kisebbségi jelöltként került be a testületbe, de az utóbbi hónapokban voksaival a jobboldalt támogatja. Az eddig titokban tartott incidensért a képviselő nemrégiben jogerősen négy hónap börtönt kapott két évre felfüggesztve.

Lefejelte vitapartnerét a Fidesz tavaly június 11-ei kongresszusán Schneider Mihály, V. kerületi képviselő, aki saját bevallása szerint nem tagja a pártnak, igaz az utóbbi hónapokban a jobboldali többség része. A kerületi Fidesz kezdeményezésére ugyanis a testület 13 képviselője - köztük a Jobbik és a MIÉP honatyája is - kinyilvánította, hogy többséget alkotnak a testületben. A Fidesz rendezvényén történteket az összes érintett titokban tarotta, az incidens a nemrégiben hozott bírósági döntés után tudódott ki. A képviselő most azt mondja, nem akarta eltitkolni az ügyet, igaz sajtótájékoztatót sem akart tartani róla. Schneider egyébként bolgár kisebbségi képviselőként került be az önkormányzati testületbe.

Az anyját szidták

Schneider, az ellenzéki párt tavaly nyári rendezvényén szóváltásba keveredett egy haragosával. A képviselő az Indexnek nyilatkozva nem részletezte az affér okát, a körülményekről azonban részletesen beszámolt. Mindenekelőtt elismerte, hogy lefejelt valakit a kongresszuson. "Egy régi vitánk volt az illető úrral, akivel először szépen megbeszéltem, hogy többé nem avatkozunk egymás ügyeibe" - mondta talányosan a politikus. A fejelés előtt az állítólagos újságíró felhívta a képviselőt, és válogatott sértésekkel illette. Újra találkoztak, akkor történt az incidens. "A kurva anyád, te mocskos bolgár proli" - mondta a haragos a képviselőnek, akinél ekkor elszakadt a cérna, például azért, mert édesanyja tíz éve Szófiában van eltemetve. A politkus nem gondolta volna, hogy komoly sérülést okozott a lefejelt embernek. A sértett személyét a bíróság nem közölte az Indexszel. A képviselő vitapartnere újságírónak mondta magát a rendőrségen, de egyetlen cikkét sem találtuk meg az interneten.

Négy hónap felfüggesztett

A helyi politikust a Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészség javaslatára tárgyalás mellőzésével négy havi szabadságvesztésre ítélte nemrégiben, a büntetés végrehajtását pedig két évre felfüggesztették. Szerettük volna megkérdezni a belvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetőjét arról, folytatják-e az együttműködést a bolgár kisebbségi képviselővel, de Puskás Andrást nem sikerült elérnünk.

Schneider fejében egyébként meg sem fordult, hogy az eset miatt lemondjon mandátumáról, mint mondta, az ügyet a bírósági ítélettel lezártnak tekinti.

A magyar önkormányzati rendszerben egyébként nem egyedülálló, hogy egy képviselő botrányt okoz. Korábban egy volt MIÉP-es képviselő, Apró Juhász János okozott feltűnést, amikor temesvári látogatásán úgy lerészegedett, hogy az asztal alá hányt. Bár párttársai lemondásra szólították fel a botrányt okozó képviselőt, ő inkább pártjából távozott, mandátumáról nem mondott le. Nem úgy, mint az a Pest megyei fideszes képviselő, aki németül káromkodott egy gyerekrajzverseny-pályázat díjkiosztóján. Alvincz József szintén ittasan kezdett kommunistázni, majd kurvaanyázni többek között negyven gyerek előtt. A képviselő randalirozásának szünettel vetett véget a megyei közgyűlés szocialista elnöke, akihez egyébként a részeg politikus válogatott sértéseit intézte. Alvicz József hat nappal a botrány után lemondott.