Segélyt kapnak a tavalyi zavargás sérültjei

2007.12.19. 15:25
Decemberben újabb öt, és három korábban támogatott személy kapott pénzt a Ne Féljetek! Alapítványtól. A Schmidt Máriát és Fábry Sándort is tagjai között tudó kuratórium eddig több mint négymillió forintot osztott ki. A támogatottak mind 2006 őszén sérültek meg, rendőri támadások következtében.

2007 szeptembere óta támogat zavargásokkor megsérült embereket a Ne Féljetek! Alapítvány. A szervezet olyanoknak ad pénzt, akik tavaly ősszel a rendőrök fellépése nyomán szenvedtek maradandó sérüléseket.

Az alapítvány felajánlásokból működik, eddig hatmillió forintot kaptak, ebből 4,3 millió kiosztásáról döntöttek. Most decemberben osztottak pénzt másodszor. Ezúttal három olyan sérült kapott pénzt, akit már szeptemberben is támogattak, illetve további öt személy kapott még pénzt.

Az alapítvány januárban újabb segélyekről akar dönteni. A pénzről döntő kuratórium tagjai között van Mádl Ferencné, a volt köztársasági elnök felesége, Fábry Sándor humorista és Schmidt Mária a Terror Háza múzeum igazgatója is.