Semjén pofátlannak nevezte az oktatási minisztert

2005.07.18. 09:23
A parlament emberi jogi bizottságának alelnöke a közszolgálati rádió Vasárnapi újság című műsorában kikelt az oktatási miniszter és a kormányzat ellen, mert brutális diszkriminációval és fojtogatással viszonyulnak az egyházi intézményekhez.

Az SZDSZ megpróbálja összekaparni azoknak a deviáns embereknek a szavazatát, akik az egyház elleni gyűlöltetből keresnek olyan pártot, amely kifejezi az ő érzéseiket, nyilatkozta Semjén Zsolt a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Középkort időzi

Sándor Klára szabad demokrata ügyvivő szerint ijesztő az a gondolkodásmód, amely Semjén nyilatkozatában tükröződik: a középkort idézi, amikor az egyik vallási irányzat képviselői kiátkozták a más hitűeket - mondta a Magyar Hírlapnak.

A Fidesz farkciójában politizáló kereszténydemokrata képviselő szerint a magyar-vatikáni vegyes bizottságban megszakadhatnak a tárgyalások, mert "nyilvánvaló időhúzás és nyilvánvaló packázás folyik", ami miatt a vatikáni fél felállhat a tárgyalóasztaltól.

Magyar pofátlan

A Magyar Bálint oktatási miniszter és Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára közti vitáról szólva pofátlanságnak nevezte, hogy Magyar Bálint a katolikus egyházat akarja kioktatni arról, hogy mi a humanitás és mi az esélyegyenlőség. (A püspöki kar körlevélben tiltakozott a hátrányos helyzetű csoportok szerintük erőszakos integrációja ellen, amelyre Magyar azt nyilatkozta, hogy a katolikus egyház álláspontja előítéletes, és rossz értelemben konzervatív).

Semjén szerint a vita célja, hogy eltereljék a figyelmet az egyházi és szociális intézmények megfojtásáról, az egyházi iskolába járó gyerekek brutális diszkriminációjáról, írta a Magyar Hírlap a Vasárnapi újságnak adott interjúból idézve.

A Szabad Demokraták Szövetsége februárban lemondásra szólította fel Semjént, a parlament emberi jogi bizottságának alelnökét, mert a szabad demokratákra utalva azt mondta, az szavazzon a liberálisokra, aki szeretné, hogy "a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze", valamint azt, hogy "gyermeke szájába az iskolában marihuánás cigarettát nyomjanak". Semjén szerint mindez levezethető az SZDSZ programjából. A Fidesz elnöke, Orbán Viktor akkor megvédte frakciótársát.