Mária
-6 °C
-2 °C

Eddig négy prostituálttal végzett a magyar sorozatgyilkos

2000.07.28. 17:51
Sorozatgyilkosságra gyanakszik a BRFK, miután június 8-a óta négy prostituáltat késeltek halálra otthonukban. Az utolsó két áldozatot csütörtökön találták meg. A rendőrség tízfős nyomozócsoportot hozott létre a tettes kézre kerítésére. A történelem tele van sorozatgyilkosokkal: Báthory Erzsébet, Ted Bundy, Hasfelmetsző Jack neveit történelemórán is tanítják.

Az elkövetés időpontja
Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálatok kimutatták, hogy a csütörtökön megtalált, brutális gyilkosság áldozatául esett prostituáltakat vélhetően július 21-én ölték meg a XIII. kerületi Angyalföld úti lakásban - közölte Dézsi Mihály a BRFK szóvivője a távirati irodával. Az azonos elkövető lehetőségét szakértői vizsgálatok eredményei egyelőre nem támasztják alá. A rendőrség kéri azoknak a prostituáltaknak a jelentkezését, akiknek vendégkörében pszichésen zavart személyiségű férfiak vannak, illetve a szexuális szolgáltatás során ennek a lehetősége felmerült - közölte a közleményben a sajtóügyeletes. A rendőrség kéri, jelentkezzen az a taxisofőr, aki június 20-án este fél tízkor az első kerületben a Fő utca és a Vitéz utca kereszteződésében, vagy annak környékén véres ruházatú utast vett fel és szállított ismeretlen címre. Ugyancsak kéri a rendőrség azoknak az egészségügyi dolgozóknak a jelentkezését, akik június 20-án az éjszakai órákban, vagy július 21-én vérző férfit láttak el. Továbbá várja a rendőrség azoknak a taxisofőröknek a jelentkezését, akik július 21-én személyszállítást vállaltak a XIII. kerületi Angyalföldi útra vagy környékére, illetve erről a környékről valamilyen címre, és utasuk szokatlanul viselkedett, esetlegesen véres ruházatot viselt - áll a BRFK közleményében.
Csütörtökön találták meg egy 36 és egy 31 éves prostituált nő holttestét egy XIII. kerületi, Angyalföldi úti lakásban. A lakást a két nő bérelte, a holttesteket a lakbérért jelentkező tulajdonos fedezte fel délután öt óra tájt. A nőket több késszúrással ölték meg, az igazságügyi orvos szakértő jelenleg is tartó vizsgálata azt próbálja kideríteni, hogy kínozták-e a lányokat megölésük előtt. A prostituáltak a rendőrség gyanúja szerint a bérelt lakásban fogadhatták klienseiket. A feltételezések szerint a két nő rablógyilkosság áldozata lett.

Összefüggés a három eset között

A rendőrség összefüggést lát a brutális emberölés és két korábbi gyilkosság között. Június 8-án egy prostituált nőt elvágott torokkal találtak meg XI. kerületi gazdagréti lakásán, június 20-án az I. kerületi Batthyány utcában hasonlóan gyilkoltak meg egy örömlányt. A BRFK szóvivője, Dézsi Mihály rendőr alezredes az Indexnek elmondta: a három ügy közötti kapcsolatokat egy tízfős nyomozócsoport vizsgálja, egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy sorozatgyilkossal állnak-e szemben.

Három áldozatnál kezdődik a sorozatgyilkosság

Az egyszerűségéről ismert amerikai média meghatározása szerint a sorozatgyilkos ,,olyan mint bárki más", ,,mint valamelyikünk szomszédja". A szakirodalom sorozatgyilkosnak nevez egy olyan embert, aki háromnál több gyilkosságot hajt végre viszonylag rövid időn belül. A sorozatgyilkosok általában fehér férfiak, huszonévesek, vagy harmincévesek, szexuális gondokkal küszködnek, önbecsülésük elég alacsony.

A gyilkosság mániákus számára általában szexuális fantáziája kiélésének a csúcspontját jelentik, áldozataik általában számukra semmit sem jelentő, ismeretlen emberek. A sorozatgyilkosnak legtöbb esetben szomorú, erőszakkal tarkított gyermekkora volt, élvezték az állatokat leölését, gyújtogattak és sokáig ágyba vizeltek.

A mániákusok kedvelt célpontjai a prostituáltak

A szakirodalom megemlíti, hogy sokan a kannibalizmust, a nekrofiliát sem vetik meg, nem egy sorozatgyilkos áldozatai testének egyes részeit trófeaként őrizte. Sokan visszatértek a tett színhelyére, leveleztek a rendőrséggel, és maguk ügyében nyomoztak. A sorozatgyilkosok saját fajbeli áldozatokat választanak, de kedvelt célpontjuk a prostituáltak, stopposok vagy hajléktalanok.

A ritkaságszámba menő női sorozatgyilkosok ,,fekete özvegyek", akik egymást követő férjeiket, szeretőiket vagy más családtagjaikat ölték meg. Ha ápolónők, vagy az orvosi szakmához közel álló szakmát választottak, akkor ,,halálangyalokként" kisbabákat öltek meg, az öregek szenvedéseinek vetettek véget.

Hasfelmetsző Jack

Hasfelmetsző Jack
Mindmáig ismeretlen
Az egyik híres sorozatgyilkos, aki prostituáltakkal végzett maga Hasfelmetsző Jack volt. Ő 1888 őszén, tíz hét alatt öt londoni örömlányt gyilkolt meg, magát a londoni rendőrségnek címzett levélben Jack, the ripper-nek nevezete. Kiléte mindmáig ismeretlen. Jack megfojtotta a lányokat, késsel elvágta torkukat, majd a hasfalukat elvágta, a belső szerveiket összevagdosta vagy eltávolította azokat. Egyik leveléhez az egyik áldozata fél veséjét mellékelte, s megírta azt is, hogy a másik felét maga ette meg.

Hasfelmetsző Jack aláírása

Ted Bundy

Ted Bundy integet
, Ki hinné, hogy sorozatgyilkos?
Amerikában - ahol talán minden évben elfognak egy mániákust - talán a leghíresebb sorozatgyilkos Ted Bundy (nem tévesztendő össze Al Bundy-val!!!) volt. Bundy 1974. január 4-én gyilkolta meg első áldozatát, a 18 éves Mary Adams-t, 1978-ig több tucat nő vált áldozatává. Miután talán az első tucattal végzett, Bundy annyira meg volt elégedve magával, hogy rendőrségi forródróton üzente a rendőröknek: nyomozzanak nagyobb hatásfokkal, mert önmagától nem tud leállni, de ölni sem szeretne többé. A jogi végzettségű fiatalember karját kendővel felkötötte, ezért vásárláskor a nők segítségére szorult: a vékony fiatalembert autójáig segítették, Bundy ott fejbe verte őket, és házában végzett velük. Kedvencei a csinos, barnahajú lányok voltak. Letartóztatása után 11 évig tartó jogi folyamat - a nők szimpátiáját mindig megnyerte - után halálra ítélték, 1989. január 24-én végezték ki.

A sorozatgyilkosságok inkább a nyugati médiában kaptak helyet, de a kommunizmus bukása után a szovjet utódállamokban is felbukkant egy-kettő. Nyikolaj Dzsumagalijevet 1995. májusában fogták el, miután kétszer már megszabadult a hatóságoktól: először az Alma-Ata-i elmegyógyintézetbe való szállításakor 1989-ben szökött meg, másodszor 1991-ben nővére vesztegette meg az orvosokat. A férfit azzal gyanúsították, hogy több mint száz embert, köztük csaknem ötven nőt megölt, majd megerőszakolt, miközben fogyasztott a húsukból.

A brit halálorvos

A brit orvos pácienseit halálra gyógyította
2000. február elsején életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték azt az 54 éves brit orvost, akit 15 páciensének meggyilkolásában találtak bűnösnek, de más vélemények szerint 150 betegének a haláláért felelős. Harold Shipman - a The Daily Telegraph ,,ördögi orvosnak" nevezte - nagy adag morfiumot fecskendezett be pácienseinek, és azért bukott le, mert utolsó áldozata végrendeletét meghamisította, ami felkeltette az áldozat lányának gyanúját.

A bolti sorozatgyilkos

Hazánkban a sorozatgyilkosok elég ritkák. A legutóbbi eset a négy eladó megölésével vádolt vajdasági Erdélyi Nándor története, akit bolti sorozatgyilkosnak nevezett el a sajtó. Letartóztatása után egy évvel, 1999. februárjában kezdődött perben a példátlan módon öttagúra bővített bíróság előtt 1998. január 17-e és február 4-e között elkövetett négy bolti eladó életét kioltó sorozatgyilkossággal gyanúsítják. A vád szerint Erdélyi 1998 január elején szerzett egy Browning, 6,35 milliméteres űrméretű fegyvert, ezzel Csepelen két eladónőt, a pesti Kinizsi utcában és a Rákóczi úton egy-egy férfit lőtt fejbe, körülbelül 55 ezer forintot zsákmányolt. Erdélyi előbb beismerő vallomást tett, azt visszavonta, majd 1999, március 16-án visszavonta a visszavonást és újból bűnösnek vallotta magát. Ítélet a perben mindmáig nem született, Erdélyit életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik.

A rekordtartó Báthory Erzsébet

A Guiness-rekordok könyvében a legvéresebb sorozatgyilkos címszó alatt harmadik Báthory Erzsébet Nádasdy Ferencné szerepel, aki a tizenhetedik században hatszáz nemes lányt áldozott annak a babonás hiedelmének, hogy az embervérben való fürdés a női szépséget növeli. Miután szolgálói segítségével megölte a szerencsétlen lányokat, a csetjei vár földalatti pincéjében temették el a holttesteket. A szülők elérték a bűnösök törvényszék elé állítását, de a kor igazságszolgáltatása szerint a 14 tagú bíróság két szolgálót tűz általi halálra, egyet fejvesztésre, míg magát Báthory Erzsébetet csejtei várában eltöltendő életfogytig tartó fogságra ítélték.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!