Kampánycsend-sértés Kapuváron és környékén

2002.04.06. 22:23
Szombatra virradó éjszaka ismeretlenek politikai tartalmú szórólapokat helyeztek el a Fertődön, Kapuváron és Fertőszéplakon lakók postaládáiba. Erről az illetékes választási bizottság a nap folyamán három írásos bejelentést, valamint több telefonos jelzést is kapott.
Szombati ülésén a kampánycsend megsértésének tényét állapította meg Kapuváron és környékén a Győr-Moson-Sopron megyei 6. számú országos egyéni választókerületi választási bizottság - közölte a távirati irodával Borsodi Tamás, a helyi választási iroda vezetője.

A bizottság ülését azért hívták össze, mert a nap folyamán Fertődről, Kapuvárról és Fertőszéplakról három írásos bejelentést, valamint több telefonos jelzést is kaptak arról, hogy kampánycélú, politikai tartalmú szórólapokat helyeztek el ismeretlenek az ott lakók postaládáiba szombatra virradó éjszaka.

A bizottság állásfoglalása szerint a tanúvallomás alapján bizonyítást nyert, hogy a szórólapok éjfél után kerültek a postaládákba, így az akció megsértette a kampánycsendet. A maratoni ülés kulcskérdése annak bizonyítása volt, hogy a szórólapokat már a kampánycsend óráiban dobták a postaládákba - mondta az irodavezető.

A bizottság három tanút hallgatott meg, elmondásukból kiderült, hogy Kapuváron egész utcákat "beszórtak" a terjesztők, a másik két településen csekélyebb volt az aktivitásuk.

Borsodi Tamás közölte: a kapuvári székhelyű választási bizottság megállapítása ellen három napon belül kifogást lehet emelni a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Bizottságnál.