Lukács
7 °C
22 °C

Fidesz: A kormány retteg a népszavazástól

2007.06.22. 16:05
A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsánynak nem kéne harcolnia, de ha mégis a népszavazás ellen van, akkor az két dolgot jelenthet: vagy nem demokrata, vagy egyszerűen nem képes uralkodni érzelmein és indulatain, és ez megint egyfajta ideggyengeséget mutat.

A kormány retteg a népszavazástól és nem kíván segítséget nyújtani ahhoz, hogy az emberek visszakapjanak valamit abból az alkotmányos jogukból, amit Gyurcsány Ferenc és az MSZP vett el tavaly márciusban, az országgyűlési választásokon - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke annak kapcsán, hogy a kormányfő egy brüsszeli interjúban azt közölte: harcol a népszavazás ellen.

A miniszterelnök a referendumot a reformok támogatására tartaná helyesnek, a mostani beadványok célja azonban a reformok leállítása, ezért harcolni fog, hogy ez a népszavazás ne legyen sikeres, de eredményét, a népakaratot a kormány a törvényeknek megfelelően tiszteletben tartja - idézte az ellenzéki politkus Gyurcsány Ferenc szavait.

Nem harcolni kell a népszavazás ellen

Varga Mihály a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a népszavazás alkotmányos eszköz, amely ellen nem harcolni kell. A Fidesz alelnöke szerint amennyiben a miniszterelnök mégis harcol, akkor az két dolgot jelenthet: vagy nem demokrata, és nem képes tiszteletben tartani a demokrácia egyik alapkövetelményét, vagy egyszerűen megint arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc nem képes uralkodni érzelmein és indulatain, s ez megint egyfajta ideggyengeséget mutat. (A napokban Deutsch-Für Tamás használta ezt a kifejezést a kormányfőre.)

Varga Mihály szerint mindkét eset következményekkel jár és el kell gondolkodnia a kormányfőnek azon: képes-e az alkotmányt tiszteletben tartva garantálni az embereknek, hogy élhessenek alkotmányos jogaikkal.