Árpád
-2 °C
9 °C

Eljárás a Nemzeti tervezőnője ellen

2000.07.05. 18:30
A Magyar Építész Kamara elnöke, Balogh Balázs bejelentette, hogy az általa vezetett szervezet elnöksége etikai-fegyelmi eljárást kezdeményez az illetékes területi kamara előtt Siklós Mária tevékenységének, tervezői magatartásának kivizsgálására. Ez azt jelenti, hogy az Új Nemzeti Színház Kht. által a IX. kerületi önkormányzathoz benyújtott tervet készítő tervezőnőt akár ki is zárhatják. E döntést viszont Siklós Mária a bíróságon megtámadhatja.

A kamara döntését megelőzte, hogy hétfőn Schwajda György befejezettnek nyilvánította az Új Nemzeti Színház tervezésére kiírt pályázat győztesével, Vadász Györggyel folytatott tárgyalásokat. Másnap pedig a Kossuth- és Ybl-díjas tervezőt kihagyva a további procedúrából, Siklós Mária dokumentációját nyújtotta be az Új Nemzeti Színház kormánybiztosa az építési hatóságnak.

Márpedig a korábbi pályázatot - amelyet meghívásos alapon bonyolítottak le - a Magyar Építész Kamara aktív részvételével rendezték meg. Schwajdának azonban nem felelt meg a győztes pályamű. Nem csupán esztétikai kifogásokat emelt Vadász terve ellen, hanem drágának is minősítette a díjnyertes elképzelést.

'Ne várják, hogy Vadászért harcoljak!'

Ezután vette elő Siklós Mária talonban tartott tervét, és nyújtotta be a kerületi önkormányzatnak. Siklós Mária a Népszabadságnak szerdán így nyilatkozott: ,,Nem tartom etikátlannak, hogy én fejeztem be a Nemzeti tervét. Ne várják tőlem, hogy harcolni fogok Vadász elképzeléseinek megvalósításáért."

Ezek után nem meglepő, hogy a kormánybiztos által figyelmen kívül hagyott építészkamara kinyilvánította: ,,reméli, hogy egy - mindannyiunk vágya szerint is - a közös Európa felé gyors iramban haladó ország kultúrájának szimbóluma - Nemzeti Színháza - a nemzeti és európai haladás jelévé válhat, s nem egy múltba forduló, a világ jelenlegi építészeti törekvéseit semmibe vevő, ál-eklektikus szellemű és stílusú épület lesz építészetünk európai belépője".

A Magyar Építész Kamara elnöksége állásfoglalásában hangsúlyozza: ,,A kamarának nem feladata, hogy politikai csatározásokba bonyolódjon. Az egyetemes és hazai építészet ügyét, a Magyar Építész Kamara és az általa képviselt építészet érdekeit sérti minden olyan tervezői magatartás, amely a tervpályázati kiírás tárgyának - a pályázat eredményétől független - megvalósítására szolgál."

A kamara elnöke által jegyzett állásfoglalás végül kinyilvánítja: "Mindezekre tekintettel az elnökség etikai-fegyelmi eljárást kezdeményez az illetékes területi kamara előtt Siklós Mária tevékenységének, tervezői magatartásának kivizsgálására."