Lehazaárulózták Simicskót a nemzetmentők

2007.08.05. 15:03
Langyosnak találták a fideszes és KDNP-s hozzáállását a kormány elleni küzdelemhez, és ezt próbálták érzékeltetni Simicskó Istvánnal a pécsi Nemzetmentő Találkozó résztvevői. A szombati eseményről szóló beszámoló szerint "ti is repülni fogtok!" bekiabálások és füttyök kísérték az ellenzéki politikus beszédét, amelyben a magyar honvédség sanyarú állapotáról beszélt.

Fütty, hazaárulózás és válogatott bekiabálás fogadta Pécsen az exfideszes képviselőt.

Még mindig nem bukott meg

Az ország erkölcsi, politikai és gazdasági válsága témakörre szervezett Nemzetmentő Találkozó résztvevői szerint Simicskó István több száz fős hallgatósága félreérthetetlen egyértelműséggel nyilvánította ki nemtetszését a parlamenti ellenzék tevékenysége miatt. Az Indexhez eljuttatott beszámolók szerint az országgyűlés kereszténydemokrata nemzetbiztonsági bizottsági elnökén azt kérték számon, hogy az őszödi beszéd ellenére a kormány még mindig a helyén van. A rendezvény meghívottai között volt a Fidesz frakcióban ülő Wittner Mária, Papp Lajos szívsebész és Hargitay András úszóvilágbajnok is.

Budaházynak nem tetszett

Az Index kérdésére Simicskó István azt mondta, olyan szófoszlányokat valóban hallott, amelyek az egész parlamenti politikusréteg kitakarítását szorgalmazta, erre reagált is beszédében, de neki nem tűnt fel, hogy a jelenlevőknek személyesen vele baja lett volna. A KDNP-s politikus 8-10 perces beszédet tartott a hadkötelezettség eltörlése után előállt helyzetről, és az egyre kisebb honvédelmi kiadásokról. Simicskó annyit elmondott: tudomása van arról, hogy a nemzeti gárda ügyében tett parlamenti javaslatai miatt Budaházy Györgyék megtámadták több fórumon. A politikus hangsúlyozta, hogy ez nem befolyásolja meggyőződését, hogy a szakkérdésekben lehetőségeihez mérten megtegyen mindent a helyzet javításáért.