Belföld

Nem büntetik a letöltögetőket

2008. november 17., hétfő 19:16 | Frissítve: 2008. november 17.

A parlament elfogadta a szerzői jogról szóló törvényt. Kikerült belőle a saját célra zenét vagy filmet letöltők büntethetősége.

Magyarországon ezentúl sem lehet büntetni, ha valaki saját használatra filmet vagy zenét tölt le az internetről. Az igazságügyi minisztérium eredetileg ezt szerette volna, de a tárca által beterjesztett törvényjavaslatot erősen módosított formában fogadták el hétfőn a képviselők. A magáncélú letöltést büntethetővé tevő rendelkezést például törölték a javaslatból. Ezt két szocialista és egy MDF-es képviselő is javasolta. Az erről szóló módosító ellen csak az SZDSZ frakciója szavazott egységesen, támogatva a minisztérium eredeti elképzelését.

Sok más módosítást is eszközöltek a törvényen a hétfői szavazáskor, ellenzéki kezdeményezésűeket is. Ilyen volt például az a KDNP-s indítvány, amely szerint a Magyar Szabadalmi Hivatal helyett a kultúráért felelős miniszter vezethet nyilvántartást közös jogkezelő szervezetekről. Volt olyan módosító, amelynek esetében szavazategyenlőség alakult ki, és végül az elnöklő Mandur László (MSZP) szavazatával utasította el a parlament. (Normál esetben az elnök nem szokott szavazni.)

Bookline - könyv

C-travel ajánlatok

  • Katalin napi ajánlat
    Katalin napi ajánlat Az Ön párjának keresztneve Katalin? Ha mégsem, arról nem párja tehet! A hölgyek részére a szállásdíj és a félpanziós ellátás ajándék! Uraknak: 27.300 Ft/fő/2 éjtől
  • 3=4 Téli Elixír Hévizen
    3=4 Téli Elixír Hévizen Az Év wellness szállodája télen is várja Önt! Foglaljon több szobát, és 15%, 20%, vagy akár 25% kedvezménnyel pihenhet decemberben. 59.900 Ft/fő/4 éjtől
  • Repülőjegy online
    Repülőjegy online Böngésszen a járatok között, válogasson kedvére, és foglalja le repülő útját ONLINE! Akár a fizetést is lebonyolíthatja otthonról.

Honfoglaló

hirdetés