Nándor
7 °C
23 °C

Népszavazás lesz Söjtörön a szalmatüzelésű erőműről

2008.05.11. 08:22
Június 8-án népszavazáson döntenek a Zala megyei Söjtörön arról, hogy épüljön-e szalmatüzelésű erőmű a település határában - tájékoztatta az MTI-t Baksa István polgármester.

A több mint 1200 helyi választópolgárnak arra a kérdésre kell válaszolnia, hogy egyetért-e a legfeljebb 20 megawatt teljesítményű, biomasszát felhasználó létesítmény építésével. A település vezetője elmondta: ő maga kezdeményezte, hogy írjanak ki referendumot, amit a tíztagú testületből ketten azért nem szavaztak meg, mert szerintük már most is megvan a faluban a szükséges támogatottság. A polgármester úgy látja, bár szerinte is nagy a támogatottság, a kedélyek megnyugtatására mégis hasznos lesz a népszavazás, amelynek költségét az eredményétől függetlenül a beruházó állja. A községben eddig háromszor tartottak falugyűlést illetve lakossági fórumot, ahol a megjelentek kiálltak a tervezett erőmű mellett, a kétkedők azonban korábban csaknem 100 aláírással levelet küldtek a környezetvédelmi hatósághoz a körülmények pontos tisztázása érdekében.

Baksa szerint ha a népszavazás során a többség igent mond, felgyorsulhat az engedélyezési eljárás. Reményei szerint az év végéig megszülethet a környezetvédelmi engedély, jövőre pedig a kiviteli tervek is. A beruházás mintegy 130 munkahelyet teremthet - köztük 70-80 helybélinek - a több mint 1500 lakosú településen. Az eredeti elképzelések szerint egy 50 megawattos erőművet építettek volna Söjtörön, de egy hónappal ezelőtt 20 megawattos teljesítményre csökkentették a terveket. Ez évente mintegy 70-80 millió forintos iparűzésiadó-bevételt hozhat a településnek 2012 után, a próbaüzem indítását követően - tette hozzá Baksa István.

A Söjtör honlapján is olvasható elképzelések szerint az MSZP vállalkozói tagozatának egykori elnöke, Hujber Ottó érdekeltségébe tartozó Intertraverz Zrt. egyik projektcége, a Zala Hőerőmű Kft építené meg mintegy 34 milliárd forintért az erőművet. A beruházó Szerencs, Baja, Kalocsa, Zsana, Medgyesegyháza, Bonyhád és Toponár mellett a Szombathely közelében fekvő Vépet, valamint a zalai Söjtört szemelte ki az építkezések helyszínéül. Az erőművek szalma vagy más mezőgazdasági maradványok, illetve energiafű égetésével termelnének energiát.

Medgyesegyházán februárban tartottak helyi népszavazást a cégcsoport hasonló erőműve kapcsán, a szavazók többsége azonban elutasította az építkezést. Szerencsen a múlt év őszén kezdték meg a szalmatüzelésű erőmű építését jogerős engedélyek birtokában, a körülötte zajló viták azonban azóta sem csitultak, mert a tokaji világörökséghez tartozó területen készül a beruházás.