Árpád
-1 °C
9 °C

Készült a Köztársasági Őrezred a sötjtöri rendbontásra

2003.10.19. 14:12
"Annyi ember volt ott, amennyire szükség volt" - jelentette ki Kardos Imre ezredes, parancsnok-helyettes.
A kihelyezett söjtöri kormányülést a Köztársasági Őrezred szokásosnál több taggal biztosította, mert tudott a MIÉP-es készülődésről - mondta el az MTI-nek a biztosítás parancsnoka vasárnap. Medgyessy Péter kormányfőt szombaton Söjtörön kifütyülték, s megakadályozták, hogy elmondja avatóbeszédét Deák Ferenc felújított szülőháza előtt. "Annyi ember volt ott, amennyire szükség volt" - jelentette ki Kardos Imre ezredes, parancsnok-helyettes.

A MIÉP-es készülődésre utalva hozzátette: "az ilyen fenyegetett körülmény nélkül sorra kerülő biztosítást kevesebb emberrel csináltunk volna, ezt azért valamivel többel kellett csinálni". Az ezredes beszámolt arról is, hogy a MIÉP egy héttel ezelőtt lakossági fórumként jelentette be tervezett rendezvényét, de végül a labdarúgó pályán tartott nagygyűlést.

Az őrezred parancsnok-helyettesének közlése szerint a hatóságok számoltak azzal, hogy a MIÉP-hívek a nagygyűlés után Söjtörön a falu rendezvényén "a Deák-évforduló kapcsán (...) is fognak valamilyen atrocitást kezdeményezni, és ez meg is történt". "Tehát erre lehetett számítani, és ennek megfelelő erőket csoportosítottunk a helyszínre" - hangsúlyozta a Köztársasági Őrezred ezredese, aki azonban nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy ez hány embert jelent.