Ilona
16 °C
33 °C

Tojással dobálták meg Medgyessy Pétert

2003.10.18. 16:28
A miniszterelnök nem tudta elmondani ünnepi beszédét, mert rendzavarók tojást, almát és köveket dobáltak a helyszínre érkező kormánytagok felé. Hiller István gyalázatot emlegetett, majd ciklusokon átívelő ünnepségsorozatot jelentett be.
Deák Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a reformkori politikus szülőfalujában, a Zala megyei Söjtörön tartotta szombaton kihelyezett ülését a kormány; a kabinet ülése után tartott ünnepséget MIÉP-es párthívek zavarták meg. Néhányan fütyülni és hazaárulózni kezdtek, egyesek pedig tojást, almát, köveket hajítottak az emelvény felé.

Konszenzusteremtő Péter

Medgyessy Péter miniszterelnök az ünnepi kormányülés előtt tartott rövid beszédében elmondta: "Ennek a kormánynak, amely megalakulása pillanatától a konszenzusteremtésre törekszik, különösen fontos, hogy méltó módon megemlékezzen Deák Ferencről, a deáki hagyományokról".

Győri Béla MIÉP-szóvivő enigmatikus közleménye
A MIÉP megtartotta "Még kér a nép"-fórumát Söjtörön, a kihelyezett kormányülés színhelyén. A Deák-ház elé vonult tömeg belefojtotta a szót Medgyessy Péterbe, annak ellenére, hogy a községben több száz kommandós, rendőr és civil ruhás biztonsági ember dolgozott. A kormány nem tudott találkozni a község népével.
Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke Deák Ferencet a nemzeti-liberális nemesi reformmozgalom egyik kiemelkedő vezetőjeként méltatta. Az akadémikus szólt arról, hogy a kiegyezést, a dualizmus rendszerét sok bírálat érte és érheti, de a legkevésbé az, hogy Magyarországot alárendelt, elnyomott helyzetbe hozta.

Tojás és faforgács

A kihelyezett kormányülés után Deák Ferenc négy év alatt, 80 millió forintból felújított szülőházának avatására vonultak a kormánytagok, ahol Tamás Kálmánné polgármester köszöntő beszéde után Medgyessy Péter szólt a jelenlévőkhöz.

A miniszterelnök emlékeztetett arra: "Deák azt mondta: jobban tudom szeretni a hazát, mint gyűlölni ellenségeimet, s ezt tudom ajánlani mindannyiunknak." Hozzátette - "Nézzük meg a házat!" A miniszterelnöki beszéd rövidségére a községben rendezvényt tartó MIÉP-es párthívek zavaró magatartása adhat magyarázatot, akik a kormánytagok helyszínre érkezését is sípszóval fogadták, krumplit, tojást faforgácsot dobáltak, a "hazaáruló" szót kiabálták.

Az épület falán a kormány nevében Kiss Péter kancelláriaminiszter helyezett el koszorút.

"A kiegyezést kereső politika a helyes út"

Hiller István a kormányülést követő sajtótájékoztatón élesen elítélte az emlékház előtt történt rendzavarást, és gyalázatnak nevezte, hogy Deák Ferenc szülőházát tojással dobálták meg. A kulturális miniszter, az MSZP alelnöke elmondta: miközben az ország méltósággal emlékezik a haza bölcsére, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a jobboldal radikálisai a Himnusz alatt, Deák Ferenc szülőháza előtt keltettek zavart - mondta Hiller István.

"Mi, és reményeink szerint az ország többsége Deákkal együtt valljuk a közmegegyezést, és minél inkább harsányak és hangosak a jobboldal radikálisai, annál inkább biztosak vagyunk abban, hogy a Magyarországon élők számára a kiegyezést kereső politika a helyes út" - mondta Hiller István.

Hiller István közölte a kormány megtárgyalta a nemzeti emlékezet programját, amely szerint 2004-ben Balassi Bálintról, a reneszánsz magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról, 2005-ben József Attila születésének 100., 2006-ban az 1956-os forradalom 50., 2007-ben Batthyány Lajos születésének 200., 2008-ban Mátyás király trónra lépésének 550., 2009-ben Kazinczy Ferenc születésének 250., 2010-ben Erkel Ferenc születésének 200. évfordulójáról lesz megemlékezés.

A kormányülés előtti ünnepségen hozták hivatalosan forgalomba a Magyar Posta által a Deák-bicentenáriumra kibocsátott 500 forint névértékű bélyegblokkot, amelyből 100 ezer darab készült.

Ünnepségsorozatok versenye

Halász János, a Fidesz szóvivője a megemlékezéssel kapcsolatban azt mondta, hogy a Deák-év a millenniumi ünnepségekkel összehasonlítva "látszat- és kirakatünneplés".

A nemzeti emlékezet programmal kapcsolatban, amelyről Deák Ferenc szülőfalujában, Söjtörön tárgyalt a nap folyamán a kormány, Halász János elmondta: "a szocialisták programírásban és ígérgetésben elég jók, de ezeket illene megvalósítani".