Judit
3 °C
6 °C

Intézkedéseket sürget az államfő

2006.06.07. 23:22
Sólyom László államfő a köztelevíziónak adott szerdai interjújában támogatta azt az elgondolást, hogy csökkentsék a parlament létszámát és kifejtette, hogy a pártok eddigi politikája vakvágányra vitte a határon túli magyarok ügyét.
A köztársasági elnök a Magyar Televízió Az Este című műsorának megválasztása egyéves évfordulóján adott interjújában elmondta, hogy szándékosan szerepel keveset. Úgy gondolja, hogy ha az elnök nem szól bele minden apróságba, akkor azok az alkalmak, amikor mégis megnyilatkozik, nagyobb súlyt kapnak.

A szerdán délelőtt rögzített, de a késő esti órákban sugárzott beszélgetésben az államfő a kormány jövőbeni intézkedéseiről elmondta: ugyanannyit tud róluk, mint az újságolvasók. Mint megjegyezte, a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésén arról győződött meg, hogy Gyurcsány Ferenc el van szánva arra, hogy a változásokat akár nagy áron is véghezvigye.

A többi részletkérdés, ami őrá tartozik, jelentette ki. Mint mondta, azért siettette a parlamenti választásokat, azért hívta össze az Országgyűlést akkor, amikor még nem volt hivatalos végeredmény, mert "szüksége van az országnak arra, hogy minél gyorsabban radikális intézkedések történjenek".

Az államfő az önkormányzati választások időpontjáról azt mondta: az alkotmányosan lehetséges legkorábbi időpontra kitűzi a választásokat. Megjegyezte: ha az önkormányzati választásokat egyszerre rendeznék meg az országgyűlésivel, vagy félidőben tartanák, még mindig jobb lenne, mint a mostani, néhány hónappal elcsúsztatott időpont.

Sólyom László kifejtette azon véleményét is, hogy jónak tartaná, ha kisebb lenne a parlament. Látványosan lehetne csökkenteni a képviselők létszámát, de ezzel együtt növekednie kell a képviselőket segítő szakmai apparátusnak, tehát olyan nagyon sokat spórolni ezzel azért nem lehet - mondta, hozzátéve: véleménye szerint 100-150 fővel lehetne kevesebb képviselő a parlamentben.

A kétharmados törvényekről szólva kijelentette: "mindenhol vannak olyan alapkérdések, amit nem jó a többségre bízni, (...) a többség zsarnoksága mindig egy fenyegető veszély". A közpolitika javulását mutatja, hogy a négy évvel ezelőttihez képest sokkal jobb volt ez a kampány, politikai támadások voltak, de most nem mentek bele senkinek a magánéletébe, nem gázoltak a privát becsületébe - értékelte a választásokat az államfő.

Újra felhívta a figyelmet arra: a civilek sikere az, hogy elnöki székbe került. Mint mondta, ennek viseli a terheit is, mivel nehéz úgy elnökösködni, ha valaki mögött hátországként nem áll egy párt. Sólyom László az elnöki pályát hosszú távú pályának tekinti, amit le kell futnia az öt év alatt, a hatása pedig tíz év múlva fog megmutatkozni.

A köztársasági elnök elmondta azt a tervét, hogy végiglátogatja Magyarország nemzeti parkjait, mivel mint mondta, ez egy semleges terep, ahol politikusokkal, civil szervezetekkel, polgármesterekkel közösen megnézhetik, hogy milyen az adott táj környezetében élő emberek jövőképe.

Sólyom László kitért arra, hogy március 15-én az elmaradt kézfogás az állami kitüntetésben részesülő Fekete János közgazdásszal "szerencsétlen esemény" volt. Mint mondta, nem akart senkit személyesen megbántani. Hozzátette: ez azonban eltakarta a valódi eseményt, azt hogy "itt volt egy nagyon fontos elvi és értékkérdés, hogy vajon ki lehet-e tüntetni olyanokat, akik nem ennek a rendszernek, hanem a másik rendszernek voltak a támogatói (...)". Arra a kérdésre, hogy vajon ma már kezet nyújtana-e Fekete Jánosnak, az államfő igennel felelt.

A köztársasági elnök szerepéről szólva úgy fogalmazott: az államfőnek őrködnie kell az államszervezet demokratikus működésén, képviselnie kell az egész országot. "Nekem olyan erkölcsi értékeket kell állandóan felmutatni és az alkotmány értékeit demonstrálni, amelyet én, mint párton kívüli, mint pártok felett álló, megtehetek" - jelentette ki.

A határon túli magyarok ügyével kapcsolatban elmondta: a pártok eddigi politikája ezt a kérdést vakvágányra vitte, nem volt eredményes az eddigi nemzetiségi politika, és inkább bajt okozott. Kiemelte, hogy ő, mint pártokon kívül álló elnök, megteheti, hogy ezt az ügyet felkarolja. Közölte azt is: mindig is EU-bővítéspárti volt, és ezt külföld felé nagyon erősen képviseli. Sólyom László hangsúlyozta: Európában muszáj politikai egységet létrehozni. "Ha nincs olyan irányítása Európának, amely akár az amerikaival, akár a kínaival versenyezni képes, akkor mi el fogunk süllyedni" - mondta.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.