Natália
-3 °C
8 °C

'Visszaállítani a hazaszeretet becsületét'

2005.08.05. 12:03
Sólyom László beiktatási beszédében azt hangoztatta, hogy bár ő testesíti meg az államot, az állam "nem én vagyok", a magyar állam alkotórésze a nép.
Nem volt népünnepély
Sólyom László már korábban szerény hivatalfoglaló ceremóniát ígért, mivel szerinte a beiktatás jogilag nem létezik. Az Országgyűlés megválasztotta, ő letette a hivatali esküt, ezek után semmilyen további aktus nem szükséges az államfői működés megkezdéséhez.

"Úgy érzem, a stílusomhoz sem illik, hogy huszárok vonuljanak, ágyúk dörögjenek. Az államfő nyilvánosság előtti első fellépésére pedig illőnek és nagyon alkalmasnak érzem augusztus 20-át. Akkor valóban lehet tartalma, aktualitása annak, hogy a köztársasági elnök a nép elé álljon" - mondta Sólyom László az MTI-nek adott interjújában.

A Sólyom-család barátainak zenei aláfestése mellett lépett a Sándor-palota tükörtermébe Sólyom László új, és Mádl Ferenc távozó államfő. A beiktatási ünnepségen megjelentek a legfőbb közjogi méltóságok, az ombudsmanok, az Állami Számvevőszék első embere, a parlamenti pártok elnökei, frakcióvezetői, valamint Göncz Árpád a szabad Magyarország első államfője is.

Automatikus kitüntetés

Mádl Ferenc távozó köztársasági elnök az alaptörvényre utalva jelezte, hogy éjfél óta már Sólyom László a hivatalban lévő köztársasági elnök. Felidézte, hogy a Védegylet kezdeményezésére és a Fidesz javaslata alapján választotta államfővé június 7-én Sólyom Lászlót a parlament. "A közügyek vitelében nagy jogi, politikai kultúrával, tapasztalattal rendelkezik" - méltatta utódát Mádl, leszögezve, hogy Sólyom elkötelezett a nép, a nemzet, a demokrácia mellett. Közölte, hogy a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló jogszabály alapján a hivatalba lépő államfő a "Magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztje a Lánccal" kitüntetést kap.

"Az új köztársasági elnök első szava a köszönet szava" - kezdte beszédét Sólyom László. Mádl az európai gondolat nagy híve volt, vélte az új köztársasági elnök, aki szerint Mádlt köszönet illeti azért is, hogy segített Magyarországot elhelyezni az európai közösségben, és ezzel a határon túli magyarokat is segítette. "Mostantól én képviselem a magyar államot. Az állam viszont nem én vagyok, és nem mi vagyunk, a magyar állam alkotórésze a nép" - fogalmazott.

Pikkelyes szörnyeteg

Amikor az egyetemen arról kezdenek a jogászok tanulni, mi az állam, Sólyom általában beviszi Thomas Hobbes Leviathan című könyvét, melynek borítóján békés szántóvetők távoli városok, a tengeren hajók, valamint egy pikkelyes szörnyeteg látható, ez az állam. A pikkelyek miniszterek, katonák, bírák hivatalnokok. Békét és biztonságot nyújtanak, de nem szabadságot. "A magyar alkotmány címlapján nem ez van, hanem az, hogy a hatalom a népé. A legfontosabb feladatunk, hogy az emberek szabadságát, a szabadságjogokat tiszteletben tartsuk" - vélte az államfő.


Tekintse meg képeinket!

Jelezte, hogy a beiktatáson azok jelentek meg, akik esküt tettek az országgyűlés előtt. Sólyom szerint a hazához való hűség nem jogi kategória, sokkal több annál, mint ahogy a haza is az. "Sokkal gazdagabb annál, hogy a magyar állam fogalmával le lehetne írni".

Szomorú, hogy a közbeszédben a haza szó úgy szerepel, hogy hazaáruló. Szeretném, ha bizonyos szavak úgy, mint haza, tisztesség hűség becsületét és fényét visszaadhatnánk. Vannak szavak, amik nagyon hamar devalválódnak, amelyeket csak ritkán szabad használni. Ez egy olyan ünnepélyes alkalom, amikor visszaállíthatom a hazaszeretet becsületét. Ennek jegyében bizalommal fordulok mindenkihez, hogy működjenek együtt velem, a magyar néptől bizalmat és támogatást remélek".

Választás

Mádl Ferenc utódját hosszas találgatást követően a Védegylet február végén közzétett nyílt levele tette valódi jelöltté. Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét 110 közéleti személyiség ajánlotta a kormányfő megválasztásáért felelős Országgyűlés figyelmébe. Az aláírók szerint Sólyom személye biztosítéka lehet annak, hogy "pártoktól független, a pillanatnyi politikai szempontoknál messzebbre tekintő személy" töltheti be a legfőbb közjogi méltóságot.


Klikk a képre!

Az MSZP kivételével a parlamenti pártok legalábbis nem ellenezték a jelölést. A Fidesz első körben ugyan Mádl újraindítását szerette volna, de miután a leköszönő államfő világossá tette, hogy nem akar újabb megmérettetést, a szimpátiaszavazás második helyezettje lett az ellenzéki párt favoritja. A szocialisták a párt kongresszusának döntése alapján kitartottak Szili Katalin házelnök jelölése mellett. Szili a június 7-i elnökválasztás első fordulóját 183 : 13 arányban megnyerte, de a parlamenti erőjátékban a harmadik fordulóra 185:182-re módosult a Sólyom-Szili mérkőzés.