Fideszes jelölt lett Sopron országgyűlési képviselője

2005.05.08. 20:52
Szájer József és Kertész Zoltán után Firtl Mátyás Sopron 1990. utáni harmadik egyéni képviselője a parlamentben. A fideszes képviselő a szocialista jelöltre szavazóknak is megköszönte a részvételt, a szocialista Csák Ferenc szerint a közöny győzött.
Szájer József és Kertész Zoltán után a fideszes Firtl Mátyás a rendszerváltás utáni harmadik soproni egyéni országgyűlési képviselő. A szavazatok 98,15 százalékának összeszámlálása után a Fidesz-KDNP jelöltje Firtl Mátyás 71,77, a szocialista Csák Ferenc 17,7 százaléknyi szavazatot szerzett. Harmadik helyen - 3,87 százalékkal - az MDF-es Nagy Tamás áll. A további sorrend: Sárdy Barbara (MIÉP) 3 százalék, Kóczán Zoltán (SZDSZ) 2,24 százalék, Friedl László Mihály (Magyar Vidék és Polgári Párt) 0,73 százalék, Kirkovits Balázs (Jobbik) 0,71 százalék. A részvétel 26 százaléknál valamivel magasabb volt, vagyis kevesebben mentek el szavazni, mint két hete, amikor 28,3 százalékot mértek.

A pártok mindent megtettek az érvényes választás érdekében, hiszen ezúttal senki sem lépett vissza. Az első fordulóban Firtl Mátyás negyven százalékpontot vert Csák Ferencre. (Lásd lapalji táblázatunkat.) Az érvényességhez huszonöt százalékos részvétel volt szükséges.

Firt Mátyás
Firtl Mátyásé negyedik
nekifutásra nyert

A győztes lobbizna Sopronért

"A különbség két hét alatt tovább nőtt Csák Ferenc és köztem, mivel a baloldaliak közül is többen a Fideszre adták a szavazataikat - értékelte a választást az Indexnek Firtl Mátyás. - Ennek az lehet az oka, hogy a kormányzati munkával nem értenek egyet." A Fidesz jelöltje nemcsak szavazóinak mondott köszönetet, hanem mindenkinek, aki elment szavazni, és ezzel hozzájárult a választás eredményességéhez. A parlamenti munkájáról elmondta: elődjéhez hasonlóan szeretne lobbizni annak érdekében, hogy Sopron minél nagyobb költségvetési támogatást kapjon 2006-ban. Ehhez pártállás nélkül számít minden soproni vagy onnan elszármazott politikusra.

A vesztes jövőre újra megpróbálná

Csák Ferenc
Csák szerint a közöny győzött

Csák Ferenc, a szocialisták jelöltje 2006-ban ismét megkísérli, hogy - első MSZP-s politikusként - egyéni képviselői mandátumot szerezzen Sopronban. "Úgy érzem, hogy a közöny győzött, mert nem sokkal lett magasabb a részvétel a törvényben előírt 25 százaléknál" - mondta a politikus, aki nem sokkal az Indexnek adott nyilatkozata előtt gratulált telefonon Firtl Mátyásnak. "Nem a Fidesznek tettünk gesztust, amikor a részvételre buzdítottuk híveinket, mert a szavazáson való részvétel a demokrácia alapja."

A parlament legújabb képviselője

Firtl Mátyás 1949. október 30-án született Sopronban. Özvegy, két gyermek édesapja. Végzettsége okleveles gépésztechnikus, Felsõfokú Postai Áramellátó Rendszerek Tanfolyam, Postamûszaki Tiszti Iskola rádió és televízió szakirányon villamos képesítés. A Sopron melletti Kópházán élő politikus németül és horvátul beszél. 1968 és 1998 között a Posta Rádió és Televízió Soproni Műszaki Igazgatóságán, majd az Antenna Hungária Rt. Soproni Üzemigazgatóságán műszaki előadóként és szerviz csoportvezetőként dolgozott, derül ki a soproni Fidesz-szervezet honlapján olvasható életrajzból.

1990-ben a Keresztény Demokrata Néppárt országgyűlési képviselőjelöltje. A KDNP Kópházi és Soproni szervezetének alapító tagja. 1994-tõl a Sopron város és a Megyei Önkormányzat közötti Megyei Egyeztető Bizottság tagja. 1997-tõl a Fidesz Magyar Polgári Párt tagja, 1998 évi országgyűlési választásokon a Fidesz Magyar Polgári Párt megyei listáján a 8. helyen szerepel, a választásokat követően ismét a megyei közgyűlés tagja, 1999-tõl alelnöke, 2001-tõl általános alelnöke. 2001-ben Kópházán önálló Fidesz csoportot alakított, amelynek elnöke. 2002-tõl ismét a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés általános alelnöke, a kópházi önkormányzat képviselője, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség Győr-Moson-Sopron Megyei Választmányának alelnöke.

Negyedik nekifutásra

A soproni időközi képviselőválasztást először tavaly ősszel írták ki, mert a fideszes Szájer József európai parlamenti képviselőként folytatta pályafutását. Tavaly a fideszes Firtl Mátyás szerezte meg a legtöbb szavazatot, de a nyugdíjasoknak utalványokat osztogató szocialista jelölt visszalépése miatt a második fordulóban nem lett meg a huszonöt százalékos részvételi arány.

Választástörténet
A tavaszi első forduló eredménye:

1. Firtl Mátyás (Fidesz-KDNP) 64,81 százalék,
2. Csák Ferenc (MSZP) 24,39 százalék,
3. Nagy Tamás (MDF) 3,4 százalék,
4. Sárdy Barbara (MIÉP) 3,17 százalék,
5. Kóczán Zoltán (SZDSZ) 2,42 százalék,
6. Kirkovits Balázs (Jobbik) 1,01 százalék,
7. Friedl László Mihály (Magyar Vidék és Polgári Párt) 0,8 százalék.

Az őszi második forduló eredménye:

1. Firtl Mátyás (Fidesz) 88,76 százalék,
2. Sárdy Barbara (MIÉP) 4,78 százalék,
3. Friedl László Mihály (független) 4,31 százalék,
4. Kirkovits Balázs (Jobbik) 2,15 százalék.

Pozsgay Imre 1990-ben a harmadik helyre futott be a soproni választáson, a második fordulóban már el sem indult. A győzelmet a fideszes Szájer József szerezte meg, a második fordulóban az MDF jelöltjét 217 szavazat különbséggel győzte le. A most a Fidesz színeiben induló Firtl Mátyás a Kereszténydemokrata Néppárt jelöltjeként a szavazatok 4,66 százalékát szerezte meg.
A Fidesz 1994-es várakozáson aluli országos szereplése Szájer Józsefnek is vereséget hozott Sopronban. A harmadik helyre befutó politikust a szocialista Boros László és az SZDSZ-es Kertész Zoltán előzte meg, végül a második fordulóban a liberális jelölt - Szájer "átszavazó" táborának köszönhetően - négyezer szavazattal megelőzte a szocialista politikust.
Szájer Józsefet 1998-ban már a Fidesz mellett az MDF is támogatta. A második fordulóba a szocialista Borossal és a tőlük jócskán lemaradó SZDSZ-es Kertésszel jutott. A liberális jelöltre a "hármas döntőben" kétezerrel kevesebben szavaztak, és visszalépése esetén sem tudta volna megakadályozni Szájer második győzelmét.
A 2002-es választáson 1,31 százalékon múlt, hogy Szájer József már az első fordulóban megszerezze a szavazatok több mint felét és a képviselői mandátumot. A második körbe a Fidesz-MDF-es jelölt mellett a most is induló Kránitz László került és négyezer-ötszázzal kapott kevesebb szavazatot Szájernél, de listáról a parlamentbe jutott.