Hathónapos sorkatonai szolgálatot javasol a kormány

2001.03.06. 19:18
Hat hónapra csökkenhet a katonaság, szigorodnak a sorozáson az orvosi vizsgálatok - döntötte el keddi ülésén a kormány. A miniszterek határoztak arról, hogy kezességet vállalnak összesen 8,3 milliárd forintnyi futballkötvényre, ami a labdarúgás helyzetének javítását szolgálja majd. De kézfizető kezességet vállal a kabinet a Budapest Sportcsarnok megépítésére is, legfeljebb 25 milliárd forint erejéig. Az Erzsébet téri gödör eltüntetésének is szabad utat adott a kabinet azzal a döntésével, hogy kezességet vállalt az ott építendő kulturális központ építésére 2,5 milliárd forint erejéig.
Hat hónapra csökken a kötelező katonai szolgálat, ha a parlament is jóváhagyja a honvédelmi törvény módosítását - közölte a kabinet utáni tájékoztatón Borókai Gábor kormányszóvivő. A kétharmados jogszabály a kormány tervei szerint a tartalékos szolgálatot négy hónapról háromra csökkentené, ugyanakkor létrehozná az önkéntes tartalékosi státuszt. Az önkéntesek öt évre szerződhetnének és fizettség is járna a feladatokért. Az ötéves időtartamot egyszer meghosszabbíthatnák, újabb öt esztendőre.

Szigorodik a sorozás

A kormány döntése értelmében szeptembertől már szigorúbban vizsgálják a sorozásokon a fiatalok egészségügyi állapotát. Borókai Gábor szerint erre a döntésre azért jutottak a miniszterek, mert míg 1982-ben a sorozáson megjelentek 12 százaléka, addig 1999-ben már 49 százaléka volt alkalmatlan a katonai szolgálatra. Borókai szerint ráadásul a szegényebb emberek helyzetükből adódóan hátrányba kerülnek a jómódúakkal szemben, mert nincsen pénzük, vagy kapcsolati tőkéjük a katonáskodás elkerülésére.

25 milliárdos kezesség a Sportcsarnokért

A kormányszóvivő arról is tájékoztatást adott, hogy legfeljebb 25 milliárd forint erejéig kézfizető kezességet vállal a kabinet a leégett Budapest Sportcsarnok újjáépítésére. A beruházást elnyerő francia konzorcium saját tőkéből 7,7 millió eurót használ fel, 85 millió eurót pedig hitelfelvétellel teremtenek elő. A kabinet mostani kezességvállalása nyomán az államkincstárnak 2003. január elsejétől évi 979 millió forintot kell törleszteni, tizenkét éven át. Borókai szavaiból az is kiderült: az új létesítmény üzemeltetője a francia konzorcium lesz, és az állam rendelkezhet majd a rendezvények egy részéről.

Milliárdokat a fociba

A kormány garanciát vállal 8,3 milliárd forint értékű futballkötvényre is. Az értékpapírokat a profi labdarugó szövetségek által alapított Profi Liga Kereskedelmi Kft. bocsátja majd ki. A professzionális labdarúgás anyagi megerősödését prognosztizálják az Ifjúsági és Sport Minisztérium szakemberei, akik azt várják a stadionfejlesztések után, hogy megkétszereződik a klubok jegybevétele, és meghatszorozódik a marketingbevétel.

2002-re elkészül az Erzsébet téri kulturális központ

Az Erzsébet téri gödör helyén is hamarosan egy kulturális központ építése kezdődhet el, amelynek teteje közpark lesz, miután a kormány garanciát vállalt a 2,5 milliárdos építési költségre. A 2002. április 15-ére elkészülő létesítményt átadják majd a Fővárosi Önkormányzatnak, melynek harminc napon belül meg kell pályáztatnia, hatvan napon belül pedig értékesítenie kell az új központot. A majdani hasznon a főváros és az állam fele-fele arányban osztozik. A beruházást a Budai Várgondnokság Kht. bonyolítja.