Stumpf nem vállal szerepet az átalakuló Fideszben

2003.04.21. 18:00
Az újjáalakuló Fideszről, polgári körökről, Orbán Viktorról, a szocialistákról és saját terveiről beszélt Stumpf István volt kancelláriaminiszter, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány elnöke az MTI-nek adott interjúban.
A politológus az interjúban kifejtette: a Fidesz vezetői levonták azt a következtetést a választási vereségből, hogy nem voltak elég jól szervezettek a választókörzetekben, és nem tudták eléggé mozgósítani a szavazókat. Szerinte ezért akarják úgy felépíteni a pártot, hogy az alapsejtek a választókerületek legyenek. A volt kancelláriaminiszter úgy látja, hogy a Fidesz kísérlete feszültségeket is okoz, mert megbolygatja a párt 12 éve hagyományos megyei szerkezetét. "Lesznek, akik számára ez érzelmi válságot jelent, és lesznek személyi konfliktusok, hiszen átalakul az a belső szolidaritás, identitás, ami az elmúlt évtizedben a Fideszt jellemezte."

A személyi felfrissülés jótékony hatással lehet a Fideszre, hiszen számosan gondolták úgy az elmúlt időszakban, hogy sokan elkényelmesedtek, vagy legalábbis nem voltak elég aktívak a választások során - mondta Stumpf, aki hozzátette: nagyon sokan nem találnak világos választ arra, hogy a polgári körök miként fognak a néppártba integrálódni. Szerinte a polgári körök voltak az első autentikus válaszkísérletek arra, hogyan lehet a politikában megtalálni az azonosulást, a társadalomban pedig komolyabb kötöttségek nélkül jól érezni magunkat.

- "Nehezem tudom elképzelni, hogy a polgári körök beágyazódása jobbrább tolja a Fideszt annál, mint ahol jelenleg van. Úgy vettem észre, a média és a politikai erők egy része abban volt érdekelt, hogy démonizálja, radikalizálja, MIÉP-esítse a polgári köröket - mondta. Legalább olyan erőteljes bennük a tradíciók tisztelete, a mérsékelt polgári konzervatív értékek képviselete, mint a radikális nemzeti értékek felmutatása - véli Stumpf , aki szerint a polgári körök autonómobbak annál, mint hogy bármelyek párt azt gondolhassa magáról, képes totálisan vagy részlegesen magába szippantani őket.

Orbánról és az MSZP-ről

Stumpf István szerint egyébként is létező szociológiai realitást emel jogi realitássá, hogy a Fidesz leendő elnökének - tehát várhatóan Orbán Viktornak - a szerepe megnő a személyek kiválasztásában és a párt hatékonyabb működése tekintetében. A Fideszen belül senki nem vitatja Orbán Viktor meghatározó szerepét, most ennek jogi leképeződése zajlik - fogalmazott.

A volt kancelláriaminiszter szerint az MSZP részéről is határozott kísérletek tapasztalhatóak a baloldali néppárttá válás folyamatának elindítása érdekében, ami a brit Munkáspárt új középpártként megfogalmazására hasonlít a leginkább. Úgy vélte, hogy a legnagyobb kihívás a szocialisták számára az, miként tudnak egy hagyományos, szakszervezetekre épülő apparátuspártból olyan modern, baloldali néppárttá válni, amely érzékeny az olyan értékekre, mint például a nemzet és a vallás, ugyanakkor megoldást talál a munkavállalói és a munkáltatói érdekek harmonizálására is, a rendszerváltás nyerteseinek és veszteseinek egy párton belül történő képviseletére.

A Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi struktúrájáról szólva Stumpf István azt emelte ki, hogy a tervezett radikális változtatásokhoz képest a kancellária a kritizáltnál is "vízfejűbb" lett és politikai értelemben túlterhelték. "Nem lehet tíz önálló szakfeladattal rendelkező politikai államtitkárt tartani egy intézményen belül, amelynek a zászlóshajó szerep, a kormányzás irányának kijelölése lenne a feladata" Szerinte olyan politikusok kerültek a MeH-be, akik elfojtott ambícióikat is a hivatalon belül akarták megjeleníteni, ami belső koordinációs problémákat okozott.

Kiss Péter rendben van, Keller viszont nincs

Kiss Péter belépését viszont határozottnak értékeli, és úgy látja, hogy az új kancelláriaminiszter szeretné visszaállítani a MeH eredeti közigazgatási egyeztető funkcióját. Igen radikálisan jelentkeznek a kormányzás működési zavarai abban, hogy nem készülnek el időben a törvényjavaslatok, és igen nagy lemaradás van a kormány jogalkotási programjában - vélekedett Stumpf.

A volt kancelláriaminiszter szerint Keller László közpénzügyi államtitkár tevékenysége kifejezetten rontotta a jogállamiságba, az ellenőrző szervezetekbe vetett hitet, hiszen "politikai alapon kriminalizálta az elmúlt időszak teljesítményét, előbb vádolt, aztán érvelt".

Tervek

Saját terveiről szólva Stumpf István azt mondta, nem kíván politikai szerepet vállalni a néppárttá alakuló Fideszben. Szeretném az egyetemen és az akadémián tovább folytatni az oktatói és kutatói munkát, bekapcsolódni nemzetközi kutatási programokba bekapcsolódni, és lehetőséget teremteni egyfajta szellemi feltöltődésre - mondta. Kitért ugyanakkor arra, hogy a Századvég Politikai Elemzési Központot önálló think-tank-ké, kutatóhellyé akarja fejleszteni, és célul tűzte ki az egyetemi tanári cím megszerzését is.