Judit
-2 °C
8 °C

Suchot jelölte elnöknek a rádió kuratóriuma

2005.05.09. 10:46
A köztévé korábbi alelnökét jelölte a Magyar Rádió elnöki posztjára a rádió kuratóriumi elnöksége. A nyolctagú testületből heten támogatták Such megválasztását, egy kurátor pedig tartózkdott. A közrádió civil kurátorokkal kigelészült nagykuratóriuma délelőtt tíztől ülésezik, hivatalos eredmény három után várható.

Such Györgyöt jelölte a Magyar Rádió Rt. elnökének a közszolgálati médium kuratóriumának elnöksége hétfőn, értesült a testület több, neve mellőzését kérő tagjától az MTI.

Több mint kétharmad

A testület parlament által választott tagokból álló elnökségének kétharmados többséggel kellett jelöltet javasolnia a civil delegáltakkal kiegészülő nagykuratóriumnak az intézmény élére. Az MTI úgy tudja, hogy az elnökség hét igen szavazattal, egy tartózkodás mellett támogatta Such György, a Magyar Televízió korábbi alelnöke jelölését. A nagykuratórium 10 órakor ült össze, s szintén kétharmados többséggel kell meghoznia döntését. Határozatát hivatalosan délután háromkor sajtótájékoztatón ismertetik.

A kuratórium elnöksége március 19-én döntött úgy, pályázatot ír ki a tisztségre, miután nem kapta meg a médiatörvényben előírt kétharmados támogatást ahhoz, hogy pályázat nélkül újabb négy évvel hosszabbítsák meg Kondor Katalin mostani elnök július végén lejáró mandátumát. A március 25-i határidő lejártáig kilencen vásárolták meg a pályázati csomagot, közülük heten adták be dokumentációjukat.

Heten aspiráltak

A kuratóriumi elnökség a napokban öt aspiráns elképzeléseit hallgatta meg: Such György mellett személyesen elmondhatta elképzeléseit Czeglédi Réka, a BBC munkatársa, Láng Balázs, a BBC magyar adásának volt munkatársa, Fodor János televíziós és rádiós műsorvezető és Szayly József, a Petőfi rádió adófőszerkesztő-helyettese.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.