A svájci alvószámlák miatt perlik a magyar államot

2006.05.04. 20:29
Elfogyott a türelme, ezért egy pécsi egyetemi oktató beperelte a magyar államot amiatt, hogy még mindig nem fizették ki a svájci alvó számlák tulajdonosainak és örököseinek járó pénzt. A második világháború előtt nyitott 37 számlán összesen ötven millió forint van. Az állam szerint nincs megfelelő jogszabály a pénz kifizetésére.

Beperelte a magyar államot a napokban az a pécsi egyetemi oktató, aki többszöri jogos követelése ellenére sem érte el, hogy kifizessék az úgynevezett svájci alvószámlák tulajdonosainak, illetve örököseiknek járó pénzt. Ezeklet a számlákat magyar állampolgárok nyitották a II. világháború vége előtt Svájcban, ám azokon 1945 után nem volt kimutatható forgalom.

Jogi képviselőmmel hagyatéki igény címen kezdeményeztem polgári peres eljárást, az első tárgyalási nap várhatóan június 19-én lesz a Pesti Központi Kerületi Bíróságon - mondta a neve elhallgatását kérő férfi. A felperes néhai nagyapjának testvére nyitott számlát egy svájci bankban.

Jogos járandóság?

Az 1973-ban megkötött svájci-magyar vagyonjogi megállapodás arról rendelkezett, hogy a háború után államosított svájci javakért Magyarország 1,8 millió frank kárpótlást fizet. A tartozást 325 ezer frankkal csökkentette Svájc, mivel ennyit tett ki a magyar állampolgárok nevén lévő alvószámlák betéteinek összege. Ebből az oktató álláspontja szerint az következik, hogy ezt a pénzt a magyar államnak kell kifizetnie.

A felperes korábban azt közölte, hogy a számlatulajdonosok leszármazottainak névsorát a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) megbízásából egy fővárosi ügyvédi iroda már összegyűjtötte. A vagyonigazgatóság azonban a mai napig nem utalta át a nekik járó pénzeket. Az eddigi adatok szerint a 37 számlatulajdonos között alig több mint 50 millió forintot kellene szétosztani.

A vagyonigazgatóság jogszabály hiánya miatt nem fizeti ki a svájci alvószámlák tulajdonosainak követeléseit - közölte még tavaly júliusban Vereby-Csethe Balázs, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság jogi igazgatója. Mint elmondta: a svájci listán szereplő 37 számla közül hatra nem jelentettek be követelést.

Elfogyott a türelem

A jogi igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy a Svájci Államszövetség szövetségi alapokba helyezte a számlákon szereplő összegeket, ezzel mintegy "államosította" azokat.

Kőszegi Márk, a Pénzügyminisztérium helyettes sajtófőnöke az MTI akkori megkeresésére azt közölte: a helyzet rendezésére folyamatban van a tárcaközi egyeztetés az Igazságügyi Minisztériummal.

Az államot perlő oktató szerint a kialakult helyzetet a trehányság és a bürokrácia okozta. A férfi nem tudja pontosan, hogy az állam mennyi pénzzel tartozik neki. A pert amolyan próbapernek is szánja, amelyet ha megnyer, mások is érvényesíthetik az alvószámlákkal kapcsolatos igényeiket.