'Grespikesedés' Szabolcsban

2001.01.18. 18:08
Grespik László és a budapesti Meixner iskola között tavaly lezajlott csatározásokra kísértetiesen emlékeztető ügy bontakozott ki Szabolcsban. A megyei közigazgatási hivatal vezetője megvonja a normatív támogatást a nyíregyházi székhelyű Beszterczey iskolától, és ettől a szándékától annak ellenére sem tágít, hogy már az oktatási tárca is kinyilvánította, egyértelmű törvénysértést követ el. Az intézményt közben a teljes anyagi ellehetetlenülés fenyegeti.
Grespik László és a budapesti Meixner iskola közötti csatározásokra kísértetiesen emlékeztető ügy bontakozott ki az utóbbi hónapokban Szabolcsban. A Megyei Közigazgatási Hivatal jóvoltából ugyanis november óta nem jut hozzá az állami normatív támogatáshoz a nyíregyházi székhelyű Beszterczey Alapfokú Művészeti Magániskola. A minden tanuló után járó, havi 26 millió forintra rúgó támogatás folyósítását még novemberben függesztette fel a közigazgatási hivatal vezetője, Dr. Kovács János, akkori határozata szerint azért, mert az ország öt megyéjében összesen hét tagintézménnyel működő, 6700 diákot oktató intézményben nem felmenő rendszerben tanítanak, és az intézmény nem felel meg az iskolai oktatási rendszer követelményeinek.

Az iskola főigazgatója, Beszterczey Péter - aki a Fővárosi Közigazgatási Hivatal elhíresült vezetőjére utalva ,,grespikesedésnek" nevezte a történteket - tartalmilag és formailag is jogsértőnek tartotta a határozatot, és az oktatási tárcához fellebbezett ellene.

Dr. Kovács újra lesújt

Pokorni Zoltán egy január 2-án kelt jogerős határozatában meg is semmisítette a közigazgatási hivatal döntését, és megállapította, hogy az tárgyi tévedéseken, hatásköri kötelezettség elmulasztásán és túllépésén alapszik. Ennek ellenére azonban a közigazgatási hivatal egy héttel később újabb határozatot hozott, amelyben bár megállapítja a normatíva mértékét, annak folyósítását felfüggeszti, és egy - a főigazgató szerint törvénytelenül, Pokorni határozatát figyelmen kívül hagyva elrendelt - törvényességi felülvizsgálat eredményétől teszi függővé.

Párhuzamok
A szabolcsi ügy meglehetős hasonlóságot mutat a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt vezető Grespik László és a rákospalotai Meixner iskola között tavaly lezajlott több hónapos csatározással. Grespik László ugyanis, ahogy utólag Pintér Sándor belügyminiszter megállapította, törvénytelenül hozott határozattal vonta meg a normatív támogatást az iskolától, amely így a nyíregyházi intézményhez hasonlóan az anyagi csőd szélére került. A hivatalvezető a belügyminiszter felszólítására végül visszavonta határozatát, ám azóta sem békélt meg, és vaskos, az iskolára nézve terhelő bizonyítékokkal teli aktákat jutatott el a BM-hez, illetve a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálatát is szorgalmazta az ügyben.
Szakkör ez vagy iskola?

Az iskolát vezető Beszterczey az Indexnek elmondta, a hivatal a januári határozat indoklásában valótlanságokat állít, amikor az általa megbízott megyei főjegyzők által felfedezett ,,kisebb-nagyobb" törvénysértéseket említi. Ilyenek például bizonyos dokumentumokról hiányzó pecsétek vagy aláírások, a tantárgyak nevének ismétlőjellel jelölése a naplókban vagy az, hogy a szülők szakkörnek titulálták az iskolát. A főigazgató hangsúlyozta: azon túl, hogy ezek a valótlan megállapítások csupán egyoldalú információkon alapulnak, a vizsgálat megállapította, hogy semmilyen, az iskola jogszerű működését befolyásoló törvénysértést nem tapasztaltak.

Egy eltévedt jelentés

A megyei főjegyzők egyébként még nem készítették el végleges jelentésüket, csupán egy előzetes írásos összefoglalót kért tőlük a hivatalt vezető Dr. Kovács János, ám ezt nem neki, hanem az iskola fenntartójának kellett volna elküldeni, amelyre az reagálhatna, majd egyeztethetne a főjegyzővel, aki csupán ezt követően készíthetne jelentést Dr. Kovácsnak. Az iskola időközben súlyos anyagi helyzetbe került, a hiányzó 78 millió forint ugyanis az ellehetetlenülés szélére sodorta az intézményt: a telefont kikapcsolták, alapvető beruházásokra, bérekre, működési költségekre nincsen pénz, a bezárás réme már december óta fenyegeti az intézményt.

Kiéheztetés

Az iskola vezetője kifejtette, feltételezi, hogy Dr. Kovács kiváló szakember, aki nyilvánvalóan tisztában van a jogszabályokkal és intézkedésének eredményével, ezért felfoghatatlan ami tesz. Beszterczey szerint úgy tűnik ha a hivatalvezető törvényes módszerekkel nem tudja elérni az iskola ellehetetlenítését, kiéheztetéssel akarja valóra váltani azt. A Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Közigazgatási Hivatalban megkeresésünkre közölték, az ügyben kizárólag Dr. Kovács illetékes, ám őt csupán pénteken lehet ismét elérni.