Miklós
-7 °C
2 °C

Tömjénfüst-kerülgetéssel vádolják Orbánt

2005.05.25. 18:27
A szocialisták azt feszegetik, hogy Orbán Viktor hivatali kötelességeit megszegte, hivatali helyzetével visszaélt, és három évnyi szabadságvesztéssel büntethető, mert miniszterelnökként tanácsokat adott családi cégének. A Fidesz szerint a szocialisták hazudnak.

Orbán Viktor úgy akarja feltüntetni, hogy támadás indult ellene, holott a Btk. kimondja: az a hivatalos személy, aki hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, hivatali helyzetével visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - mondta Szabó Zoltán szocialista politikus szerdán. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy ez a gyanú a bíróság ítélete nyomán Orbán Viktorral szemben felmerül - tette hozzá.

Az Élet és Irodalom című lap szerint Orbán miniszterenökként részt vett és tanácsokat adott családja cégének. Az MSZP szerint Orbán Viktornak ki kellene állnia a közvélemény elé, és oda kellene állnia a vizsgálóbizottság elé.

Tokaj, és a költségvetési válság

"A Fidesz elnökének az az elemi érdeke, hogy ezt a gyanút elhárítsa a feje fölül, nem pedig az, hogy a saját üldöztetéséről beszéljen, meg arról, hogy költségvetési válság van az országban" - mondta Szabó Zoltán.

A miniszterelnök "azt már tudjuk, hogy nem mondott igazat, szeretném remélni, hogy a hivatali hatalommal való visszaélés gyanúja nem áll meg" - mondta Szabó. "Aki ebben az ügyben a független magyar bíróságokat úgy kerülte, mint ördög a tömjénfüstöt, azt történetesen Orbán Viktornak hívják" - mondta Szabó Zoltán.

"Továbbra is csak azt tudom mondani, amit mindig: vegye már végre valaki a bátorságot, hogy ha törvénysértéssel vádol, egyenesen mondja meg, hogy mikor és hol sértettem meg és melyik magyar törvényt, és legyen bátorsága vállalni a következményeket" - mondta kedden Orbán Viktor. A volt miniszterelnök szerint ami most folyik, az ködösítés és mellébeszélés.

Nem elég bátor

Szabó Zoltán hazudik, amikor azt állítja, hogy Orbán Viktor nem kíván megjelenni a vizsgálóbizottság előtt - reagált a Fidesz szóvivője. "Szabó Zoltánnak nem volt bátorsága egyenesen megfogalmazni, milyen törvénytelenségek elkövetésével vádolja Orbán Viktort" - mondta Révész Máriusz. "Orbán Viktor már többször kinyilvánította, hogy nincs takargatnivalója, és áll minden vizsgálat elé" - mondta az ellenzéki politikus.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.