Mária
-6 °C
-2 °C

Közegészségügyi razziára számíthat az SZDSZ-sátor

2006.03.13. 16:01
A főváros szerint nem kellett engedélyt kérnie a Szabad Demokraták Szövetségének a főpolgármesteri hivatal elé helyezett sátorhoz, mert közterületen politikai rendezvény az engedélyük nélkül is tartható. De politikai rendezvénynek számít-e egy kocsma?

Fehér sátor virít a Károly körúti bazársor helyén. Az SZDSZ kampánysátra március 3-tól, a választások, április 9-i első fordulójáig foglalja el a körút és a Főpolgármesteri Hivatal közötti területet.

Nem engedélyköteles

A Főpolgármesteri Hivatal irodáiból való kilátást eltakaró sátor ellen az önkormányzatnak nincs kifogása. Nem is lehetne, hiszen a sátor közterületen áll, és amint azt a sajtóosztálytól megtudtuk, politikai rendezvényhez nem szükséges engedélyt kérni.

A politikaihoz nem is, de kereskedelmi tevékenységhez viszont hatósági hozzájárulásokra van szükség. Az SZDSZ kampányközpontjának mondott helyszínen sörcsap, bárpult teszi elviselhetőbbé a hangulatot. Az Index tudósítói többször személyesen is meggyőződtek a csapok és egyéb termékek valódiságáról.

Ezek árusításához az engedélyt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adta ki a Ronikum Rendezvényszervező kérésére. A belvárosi ÁNTSZ vezetője, Csontos Katalin az Indexnek elmondta, hogy március 3. és április 9-e közé eső időszakra minden engedélyt megadtak. Az ÁNTSZ vezetője azonban nem zárta ki, hogy a következő hetekben ellenőrzik a helyet.

Mikortól és miért akkortól?

A dátumnak azért van különös jelentőssége, mert a sátor felállítása, vagyis - a Fidesz értelmezésében - választási szabálysértés miatt a múlt héten az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordultak. A testület azonban formai okok miatt elutasította a panaszt, és nem foglalkozott a kérdéssel. Kupper András fővárosi fideszes frakcióvezető egy nappal lecsúszott a panaszra lehetőséget nyújtó háromnapos határidőről.

Kupper András a 3-án megnyitott sátor miatt március 6-án fordult az OVB-hez. Ez három napon belül lenne, de az Országos Választási Bizottság előtt a szabad demokratákat képviselő Juhász Bálint azt állította, hogy már 2-ától működik a hely. Halmai Gábor, az OVB tagja az Indexnek azt mondta, így nem tehettek mást, elfogadták az SZDSZ állítását. "Amennyiben a Fidesznek más információi voltak, azt az ülésen elő kellett volna terjeszteniük" - mondta Halmai.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!