Szász Károly Mádllal tárgyalt

Nyilatkozatháború a PSZÁF-elnök körül

2003. augusztus 25., hétfő 11:49

A köztársasági elnök hétfőn reggel hivatalában fogadta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét. Szász Károly visszahívása már hónapokkal ezelőtt felvetődött a kormányoldalon, ám a bankfelügyeleti vezető ellenállt az egyértelmű jelzéseknek.

Szász Károly hétfő délelőtt a köztársasági elnök hivatalában tárgyalt Mádl Ferenccel. A Sándor Palotában lezajlott megbeszélést a PSZÁF elnöke kezdeményezte, ám a látogatás után Szász arról nem kívánt nyilatkozni, hogy milyen ügyben kívánt konzultálni a köztársasági elnökkel. A PSZÁF és Mádl hivatala is nyilatkozatot ad ki a későbbiekben a megbeszélésről. A hétvégén egyébként az ellenzék és kormány is foglalkozott Szász személyével. A Fidesz és az MDF közös sajtótájékoztatón szólította fel Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy álljon el a PSZÁF-elnök leváltásától. A kormányszóvivő, Gál J. Zoltán viszont azt vetette az ellenzék szemére, hogy a K&H-ügy gyanúsítottja, Kulcsár Attila után Szász Károlyt is politikai védelemben kívánja részesíteni.

Az érinettek

Szász a politikai támadásokról beszélt Mádlnak
A köztársasági elnök hivatala a megbeszélést követően kiadott közleményben tudatta: "A találkozót kezdeményező Szász Károly a PSZÁF megalakulása óta eltelt időszak munkájáról, eredményeiről és gondjairól tájékoztatta az államfőt. A megbeszélésen sajnálatosnak nevezte, hogy a PSZÁF munkáját olyan politikai támadások is érik, amelyek alkalmasak arra, hogy rombolják az állampolgároknak a független pénzfelügyeleti szervezet munkájába vetett bizalmat. Szász Károly hangsúlyozta, hogy a felügyelet a törvényi előírásoknak megfelelő szakmai munkát folytat. Bíznak abban, hogy az utóbbi időben kialakult helyzet a legrövidebb időn belül megnyugtatóan rendeződik, és a továbbiakban ismét csak a szakmai munkára koncentrálhatnak. A találkozón elhangzott: Európában is fontos követelmény és elvárás a pénzintézetek feletti, a politikai érdekektől és befolyástól mentes ellenőrzés. Mádl Ferenc hangsúlyozta: figyelemmel kíséri a PSZÁF működését és bízik abban, hogy a szervezet a jogállamiság feltételei között zavartalanul végezheti szakmai munkáját."
Közben több bank is közleményben reagált a hétvégén kiszivárgott, Szász által szignált feljelentésre. Az Index által elsőként közölt dokumentumban a PSZÁF elnöke ismeretlen tettesek ellen pénzmosás alapos gyanúja miatt tett büntetőjogi feljelentést. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának címzett iratban név szerint szerepel többek között az Inter-Európa Bank egyik ügyvezető igazgatója, Giuseppe Pini, akit Szász pénzmosásgyanús tranzakciók végrehajtásával vádol. A feljelentés a Volksbankot is érinti, amelynek pénzváltó-ügynök cégét, a Mondyel Kft.-t nagyösszegű valutakonverziós ügyletei miatt sorolja a gyanús társaságok közé. Szerepel a feljelentésben az OTP neve is, miután a két szintén pénzmosással vádolt szíriai korábban ott vezette számláját.

Hamis színben

Az Index információi szerint a feljelentésben is említett vizsgálatok eredményéről a bankok nem kaptak visszajelzést a PSZÁF-tól, sőt a feljelentés ellenére határozat nem született a szóban forgó ügyekben. A három pénzintézet vezetése a sajtóból értesült az őket ért vádakról. A Volksbank közleménye szerint "a nyilvánosságra került információk nem ellenőrzöttek, a valós tényeket sok esetben hamis színben tüntetik fel". Az Inter-Európa Bank pedig bejelentette: fenntartja magának a jogot, hogy a saját és alkalmazottai jó hírnevét érő támadások ellen jogi eszközökkel is fellépjen. Az IEB és az OTP is hétfőre ígérte a bővebb választ a PSZÁF-feljelentésben megfogalmazott vádakra.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel