Vilma
-7 °C
4 °C

Szász szerint az érintettek vizsgálódnak ellene

2003.09.11. 17:09
A PSZÁF elnöke szerint az őt vizsgálók valamilyen szinten érintettjei a K&H-ügynek. Szász Károly ezért elfogultnak minősítette a miniszterelnök kezdeményezésére indított pénzügyminiszteri vizsgálatot.
Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke szerint konkrét ügyben a felügyeletet semmilyen államigazgatási szerv nem vizsgálhatja.

Érintettség egyenlő elfogultság

A miniszterelnök kezdeményezésére indított pénzügyminiszteri vizsgálattal, illetve a miniszterelnök és a pénzügyminiszter érintettségével összefüggésben egy csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a vizsgálatot vezetők valamilyen mértékben érintettek. "Az érintettséget elfogultságként kell értelmezni ebben az esetben" - mondta. Indoklásként hozzátette: olyan intézményeknél dolgoztak, amelyek a PSZÁF vizsgálat idején kifogásolható magatartást tanúsítottak.

Medgyessy perel
Gál J. Zoltán kormányszóvivő a TV2 Tények című műsorában úgy kommentálta Szász Károly szavait: a kormányfőt semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy a sikkasztási ügyben kiderítse az igazságot. Szász Károly arra kijelentésére, miszerint Medgyessy érintett volna jelezte: ezért a mondatért a kormányfő beperli a PSZÁF elnökét.
Szász Károly hangsúlyozta, hogy a kormánynak lett volna lehetősége megtárgyalni a felügyelet beszámolóit, és azzal kapcsolatban egyeztetni vagy tárgyalni, ám ezt a kabinet elmulasztotta. "Mivel a beszámolót a kormány nem hagyta jóvá, így az az illetékes parlamenti bizottságok elé sem kerülhetett" - mondta.

Hazájukban más a helyzet

A Felügyeleti Tanács külföldi tagjai, Wolfgang Artopoeus, a Német Bankfelügyelet korábbi elnöke és Robin McConnachie, a Bank of England nyugalmazott igazgatója kérdésre válaszolva kifejtették: hazájukban a felügyelet munkájába a kormány nem avatkozik be, és ilyen kezdeményezésre korábban sem volt példa. Hangsúlyozták a felügyelet függetlenségének fontosságát.

Robin McConnachie a felügyelet lehetőségeiről szólva kifejtette: nincs olyan felügyelő, aki garantálni tudná, hogy ne történjen csalás az általa felügyelt pénzintézeteknél. "Lehetetlen, hogy a felügyelet megakadályozza a csalást, a feladata: minél korábban felfedezni és nyomon követni a visszaéléseket" - tette hozzá. Ebből a szempontból méltatta az informatikai és ellenőrzési rendszerek fejlesztését és felügyeletét.

Wolfgang Artopoeus hasonlóképpen vélekedve elmondta, hogy egyetlen felügyelet sem tehet semmit abban az esetben, ha az adatok meghamisításával kerül szembe. "A bankfelügyelet feladata, hogy prudens működésre szorítsa a bankokat, a bűncselekmények felderítése azonban a rendőrség feladata" - tette hozzá.

A PSZÁF reagálása Szász sajtótájékoztatójára

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete csütörtökön este közleményt adott ki, amely szerint a felügyelet elnöke a felügyelettel szemben folytatott vizsgálatok kapcsán sem személyt sem intézményt nem nevezett meg a PSZÁF csütörtöki sajtótájékoztatóján. A közlemény emlékeztet arra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szeptember 11-én a Felügyeleti Tanács üléséről tartott sajtótájékoztatót, melyről sajtóközlemény is megjelent. "A tájékoztatón Szász Károly elnök többször elmondta, hogy kizárólag szakmai témákról tárgyalt a Tanács és kérte a jelenlévő újságírókat, hogy tartózkodjanak a napi aktuális politikai kérdésektől" - áll a közleményben.

Szászék megdöbbentek

"Megdöbbenéssel tapasztalta a Felügyelet vezetése, hogy egyes sajtóhíradások a közel egy órás sajtótájékoztató szakmai kérdései közül egyetlen gondolatot felnagyítva, szövegkörnyezetéből kiragadva, félrevezető módon tálaltak. Újságírói kérdésre Szász Károly néhány mondatos általános válaszában szóba hozta ugyan a Felügyelettel szemben folyó vizsgálatokat és az elfogultság fogalmát, de nem nevezett meg sem személyt, sem intézményt" - fogalmaz a közlemény. A dokumentum leszögezi: "a PSZÁF a jövőben is a jogszabályokra és a szakmai kérdésekre kíván koncentrálni és visszautasítja azokat a törekvéseket, amelyek politikai játékszerré akarják tenni a független Felügyeletet".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!