Judit
-2 °C
8 °C

Nem vesz részt az államfőválasztásban az SZDSZ

2005.05.30. 12:35
Gyurcsány Ferenc a hétvégén megfenyegette az SZDSZ-t, amely hétfőn megtiltotta képviselőinek, hogy részt vegyenek a jövő heti államfőválasztásban, képviselőik nehogy a számukra szimpatikusabb ellenzéki jelöltre adják voksukat. Az SZDSZ távolmaradásával megnőtt Sólyom László megválasztásának az esélye.
Matek
A köztársasági elnököt az első két körben kétharmados többséggel kellene megválasztani a parlamentben, titkos szavással. Ha a kétharmados támogatottság nincs meg a második fordulóban sem, akkor az államfőválasztáshoz a következő körben elegendő a képviselők többségének a szavazata. Ez - ha minden képviselő szavaz - 194 szavazatot jelent.

A 169 tagú Fidesz-frakció Sólyom Lászlót jelölte, és feltehetőleg számíthatnak 11 független és 8 MDF-es szavazatra is. Mivel a húszfős SZDSZ-frakció nem vesz részt a szavazásban, az ellenzéknek több szavazata lehet, mint a 178 fős MSZP-nek, így - ha határozatképes lesz a Ház - Sólyom Lehet lehet a befutó.

A jövő heti köztársaságielnök-választás finisébe érve a Fidesz hivatalosan is benyújtotta saját államfőjelöltjét a parlament elnökének. Az ellenzéki párt szimpátiaszavazásán Mádl Ferenc kapta a legtöbb szavazatot, de mivel ő újabb öt évre nem vállalta a tisztséget, az utána következő legtöbb támogatást kapott Sólyom László lett a szocialisták jelöltjének, Szili Katalinnak a kihívója.

Az SZDSZ is kialakította álláspontját, hogy kit támogat az államfői tisztségben. Kuncze Gábor a párt hétfői frakcióülése után bejelentette, képviselői a jövő héten nem veszik fel a szavazólapokat, azaz nem teszik le voksukat sem a Fidesz, sem az MSZP jelöltje mellett. Az SZDSZ nem támogatja az MSZP jelöltjét, de nem fogja koalíciós társa ellenében az ellenzék jelöltjét sem megszavazni, mondta Kuncze.

Kötelező

Arra, hogy a párt képviselői számára kötelező érvényű-e a döntés, Kuncze igennel felelt, de hozzátette, hogy a frakció kétharmadának áldásával egy-egy képviselő felmentést kaphat a határozat alól. Arra, hogy az az esetleges renitens, aki a döntés ellenére felveszi a szavazólapot, milyen szankcióra számíthat, Kuncze azt mondta, ilyenre még nem volt példa a képviselőcsoport történetében. Eddig három SZDSZ-es képviselő jelezte, hogy a többséggel szemben Szilire szavazna.

Az SZDSZ nem egyeztetett mostani álláspontjáról koalíciós partnerével, derült ki a pártelnök szavaiból. Kuncze szerint mostani döntésük nem fogja befolyásolni a koalíciós együttműködést, mert kormányzásra szerződtek, nem pedig államfőválasztásra.

Az MSZP tudomásul vette az SZDSZ döntését. Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettes az Indexnek úgy kommentálta a kisebbik koalíciós párt döntését, hogy joguk volt így határozni. Hozzátette Szili Katalin olyan szilárd erkölcsi alapokon áll, hogy a második hely miatt sem lenne szégyenkeznivalója.