Judit
3 °C
6 °C

Demszky: Budapest liberális város

2006.10.02. 00:48
Demszky Gábor marad Budapest főpolgármestere, az SZDSZ három fővárosi polgármesterrel és mindössze 9 fővárosi képviselővel vághat neki a következő ciklusnak. Kuncze a párt következő vezetőségére bízta a vidéki megerősödést, miután több megyei jogú városban elvesztették kulcspozícióikat.

Ugyan még nem zárult le a szavazatok 100 százalékának összeszámlálása, azonban már biztosra vehető, hogy Demszky Gábor, a liberálisok és a szocialisták közös jelöltje ismét megnyerte a főpolgármester-választást Tarlós István független jelölttel (Fidesz támogatással) szemben, köztük a különbség még a két százalékpontot se érte el.

A koalíciós pártok népszerűségvesztését ennél is jobban tükrözi, hogy a Fővárosi Közgyűlésben patthelyzet alakult ki. Várhatóan a Fidesz lesz a legnagyobb frakció 30, majd az MSZP következik 24 mandátummal, az SZDSZ 9 képviselőt delegálhat a testületbe, míg az MDF három mandátumot szerezhet.

A jobb- és a baloldal így egyaránt 33 képviselővel rendelkezik, a főpolgármester szavazata tehát döntő lesz majd a közgyűlésben. Demszky az eredmények ismeretében ki is jelentette, hogy a testület nem 66, hanem 67 tagú. Az újra megválasztott főpolgármester győzelmi beszédét rögtön egy Tarlósnak címzett üzenettel kezdte. „Budapest liberális város” – mondta.

Három fővárosi polgármester

Az SZDSZ számára a most megszerzett kilenc mandátum a mindenkori mélypont, eddig az elmúlt ciklus 16 mandátuma jelentette a liberálisok legalacsonyabb képviseletét a testületben. Ezzel szemben a fővárosi polgármesterek, Csécsei Béla (VIII. kerület) és Gegesy Ferenc (IX. kerület) sikeresen megtartották pozíciójukat, utóbbi ráadásul úgy, hogy vele szemben a szocialisták is elindították jelöltjüket. Weinek Leonárd koalíciós jelöltként vezetheti Zuglót a következő ciklusban.


Klikk!

Az SZDSZ a fővárosi sikerei ellenére vidéken elvesztette az akár 16 éve tartó megyei jogú városokban polgármesteri pozícióit, így vereséget szenvedett például Veszprémben, Békéscsabán, és Szekszárdon is. Horn Gábor kampányfőnök és ügyvivő már vasárnap kora este elismerte a koalíció vereségét, amihez később csatlakozott Fodor Gábor, Pető Iván és Kuncze Gábor pártelnök is.

Kuncze szerint a megszorító intézkedéseknek köszönhetőek a választási eredmények, hiszen a szeptember elején végzett közvélemény-kutatási adatok tükröződnek bennük. Úgy véli, a súlyos vereség után a párt legfontosabb feladata, hogy vidéken újra tudja építeni magát, ez azonban az SZDSZ következő vezetésének lesz a feladata, fogalmazott, amivel arra utalt, hogy az ő pártelnöksége már eldőlt, szavai szerint nem most, hanem már korábban.

Üzenet Sólyomnak

Kuncze vasárnapi nyilatkozataiban nem hagyta ki, hogy vissza ne szúrjon Sólyom Lászlónak. Elmondta, hogy abban egyetért az államfővel, hogy baj van a politikával, egyfelől azért, mert a Fidesz négyszer akkorát ígért a kampányban, mint a szocialisták, pedig szerinte a gazdasági stabilitáshoz szigorításokra van szükség. Mint ahogy az is súlyos bajokat jelzett, ahogyan az Országgyűlés köztársasági elnököt választott.

Horn Gábor szintén Sólyom László beszédére reagálva azt mondta, hogy békésebb hangulat kéne a politikába, ugyanis a jelenlegi békétlenség onnan szivárgott ki az utcára. Horn nem a kormánypártokat teszi felelőssé a választási eredményekért, hanem azt a maximum 20 ezer embert, akik Árpád-sávos zászló alatt zsidó politikusok nevét olvassák fel. Ők pedig, véleménye szerint, nem békés tüntetők, nem a nép reprezentánsai, hanem egy szélsőjobboldali tömeg, akik Orbán Viktor hívószavára vonultak utcára.