Hedvig
9 °C
24 °C

Horn Gábor: A dolgok így nem mehetnek tovább!

Az SZDSZ szerint a helyzet rossz, és ezt nem is lehet annyiban hagyni. Horn Gábor szerint végig kell gondolni, hogy a szabad demokratáknak érdemes-e ehhez a nevüket adni. Ultimátumot egyelőre nem ad a kisebbik kormánypárt, de a koalíciós szerződés áttekintését, azaz módosítását bevették a rövidtávú célok közé.

Pár napja még csak Puch László szocialista pártpénztárnokot emlegette Eörsi Mátyás szabad demokrata frakcióvezető az autópálya ügyek miatt, aztán pénteken Kóka János pártelnök pénteken Egerben már a reformok lelassulásáról beszélt, és az egész kormánykoalíciót sürgette a törvénykezés felgyorsítására. Csütörtökön a fővárosi SZDSZ-frakció passzívan támogatott (tartózkodott) egy fideszes javaslatot, amely egy szocialista politikus, Havas Szófia ellen irányult.

Kelletlen partner

Közben a szabad demokraták szinte minden politikusa hangsúlyozza, hogy az egészségügyi reformot folytatni kell, és be kell vezetni a több biztosítós modellt. Ezt a szocialisták viszont egyre kelletlenebbül támogatják. A vita elmérgesedését jelzi, hogy az MTV, pontosabban a hirado.hu értesülései szerint a szabad demokraták "most egy hónapot adtak a megegyezésre, ha nem gyorsít a reformokon a kormány", különben felmondják a koalíciós megállapodást. A hirado.hu szerint a szabaddemokraták már májusban meghozták az elvi döntést, hogy kilépnek a kormányból, ha rövid időn belül nem tudnak megállapodni az egészségügy, a villamosenergia-privatizáció, az ingatlanadó és az oktatási reform folytatásáról.

Visszavennék a nevet

Egerben értékeltük a jelenlegi helyzetet, és úgy ítéltük meg, hogy rossz - mondta az Indexnek Horn Gábor. A szabad demokraták szemszögéből a kormány reformteljesítménye számos vonatkozásban annyira gyenge, hogy végig kell gondolnunk, adjuk-e továbbra is ehhez a párt nevét - folytatta az SZDSZ ügyvivője hangsúlyozva, hogy ultimátumról nincsen szó, de "a dolgok így nem mehetnek tovább!" Horn és csapata Egerben azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki új feltételrendszert az MSZP-vel való együttműködésben, és tekintse át, mit lehet tenni a következő három hétben. Az SZDSZ ugyanis már korábban a parlamenti ciklus végét, június 25-öt szabta ki magának határidőként az egészségügyi reformok, ezért addig megpróbálnak valamilyen gyakolati eredményt elérni. Horn Gábor szerint a következő időszakban mindenképp sort kerítenek a koalíciós szerződés felülvizsgálatára is, az SZDSZ által kívánt módosításokról azonban nem akart részleteket elárulni.

Ultimátum azért nincs

Nyakó István, az MSZP szóvivője az ügy kapcsán az Indexnek elmondta: szombaton Kunszentmártonban találkozott a két párt elnöke, de Kóka János egy szót sem ejtett arról, hogy lenne SZDSZ-es ultimátum, és hogy a szabad demokraták kilépnének júniusban a koalícióból, ha nem teljesülnek feltételeik.

Ultimátum tehát Nyakó szerint nincs, viszont a szóvivő elmondta: éppen a kormány lovasberényi ülésén döntöttek arról, hogy felgyorsítják a törvénykezést - ez az amit Kóka Egerben is hangsúlyozott. A gyorsítás határideje éppen június, vagyis az az egy hónap, amiről a hirado.hu beszél. Ez a határidő azonban Nyakó szerint már korábban is nyilvános volt, és egyáltalán nem kapcsolódik a koalíció felbontásáról szóló híresztelésekhez.

Őszre számolnak

Az Index úgy tudja, hogy ha még a nyár előtt elfogadják a jogszabály-tervezeteket, illetve döntenek a stratégiai kérdésekben, akkor szeptemberben a parlament elé kerülhetnek a szükséges reformtörvények. Ha ugyanis ősz elején nem terjesztik az ügyeket az országgyűlés elé, akkor valóban bizonytalan időre elhalaszthatják a döntéshozatalt.