Mária
-6 °C
-2 °C

Visszaveszik a szegedi betegcsere miatt elbocsátott dolgozókat

2004.11.12. 14:09
A bíróságon egyezett meg a szegedi kórház és az a három ápoló, akiket egy fatális betegcsere miatt távolítottak el az intézménytől. Júliusban tévedésből egy másik betegen hajtottak végre koponyaműtétet, amibe a páciens belehalt. Az ügy miatt felfüggesztett két ápoló, és a beteghordó jogorvoslatért folyamodott, mondván, hogy az intézmény csak "rájuk kente" az egészet.
A bíróságon rendeződött annak a három kórházi dolgozónak a sorsa, akiket korábban egy beteg halálát okozó betegcsere miatt rúgtak ki. A felek közti egyezség értelmében az eltávolított dolgozókat visszaveszik eredeti beosztásukba.

A tragikus végkimenetelű betegcserére már az első orvosi vizsgálat előtt megtörtént. A szegedi városi kórház sürgősségi betegellátó osztályára július 3-án reggel két, magát nehezen kifejező nyolcvan év körüli beteg érkezett. Mindkettejüknél komputertomográfos (CT) vizsgálatot kért az ügyeletes orvos, ám a Jackson típusú epilepsziás rohammal kórházba szállított Kovács Bélának rendelt vizsgálatra a fejfájás és kiszáradás miatt beszállított Berkó Vincét vitték el.

Így kerülhetett Kovács leletei közé a Berkó fejfájását okozó koponyaűri vérzésről készült felvétel, mely alapján Kovácson még aznap sürgősségi műtétet hajtottak végre. Az idős férfi a műtét után néhány nappal életét vesztette, Berkó az elmaradt kezelés miatt még mindig kórházban van.

A Szegedi Tudományegyetem vezetése által elrendelt szakértői vizsgálat az ellátást végző klinika részéről személyi felelősséget nem állapított meg. A műtétet végző orvos a beteg vizsgálatát követően, a kórelőzmény, a klinikai tünetek és a beküldő intézményben készült leletek alapján az indokolt beavatkozást azonnal megkezdte, és azt szakszerűen hajtotta végre, mondták ki.

A kórház fegyelmi bizottsága azonban négy kórházi dolgozót talált vétkesnek az egy beteg halálát követelő tévedésben; hármukat, egy beteghordót és egy ápolót elbocsátottak, majd később fel is függesztették őket. Egy felelősnek talált orvos megúszta a vizsgálatot, mivel vállalkozóként, bt-jén keresztül ügyelt. Az ő ügyét az orvosi kamarához továbbították. A három kirúgott dolgozó a bíróságon támadta meg az eltávolításukat jelentő döntést.

Az ápolók ügyében indított per második napján az egészségügyi intézmény jogi képviselője egyezséget javasolt, miszerint a három alkalmazottat visszavennék eredeti pozíciójukba. Ők elfogadták az ajánlatot, így hétfőtől folytathatják munkájukat, és megkapják az eddig visszatartott bérüket is.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!