Mária
-7 °C
3 °C

Jöttök Vikire? Mi már voltunk Ferin!

Vasárnap ugyanabban az észak-békési kisvárosban tartott politikai gyűlést a két nagy párt kormányfőjelöltje, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. Az MSZP-s politikust valamivel kevesebben látták, és kicsit ritkábban tapsolták meg. Négy évvel ezelőtt a Fidesz elnöke a két forduló között Szeghalom népét átállította a maga oldalára. És most?

– Gyurcsánynál voltál?
– Nem.
– Este kijössz az Orbánra?
– Lehet, hogy megyek.
– Lesz ingyensör, -hurka, -kolbász.

A párbeszéd a szeghalmi Alma Mater söntésében hangzott el. Ritkaság, sőt eddig elő sem fordult, hogy Magyarország két májere, a Gyurcsány nevű és az Orbán nevű egy napon egy városban beszéljen híveihez. (Az igazi persze az lenne, ha egyszerre beszélne a két néptribun, a semlegesek bizonyára jól szórakoznának.)

A tévében a Lazio–Sampdoria-meccs ment, egy-két szót erre is vesztegettek, Gyurcsány fellépése már véget ért a Sportcsarnokban, Orbánt este hétre várták a főtérre.

Fotó: Huszti István

Szívhez szóló levél

A szeghalmi egyike az ország azon választókörzeteinek, ahol 2002-ben a Fidesz a két forduló között megfordította az állást. Ehhez elég volt Orbán Viktornak a tízezres észak-békési kisvárosba ellátogatnia, a hívek máris megtértek a Fidesznek.

A képet árnyalja, hogy az első forduló után Szeghalom és környékének postaládáiba egy szívhez szóló levelet dobtak a szocialista jelölt, Veress József ügyeiről. A lejáratók két Veressből – a szocialistából és egy zűrös egyetemi oktatóból – gyúrtak egyet, a negatív kampány hatott.

Piercingdemokrácia

„Egészen fantasztikus, hogy az ebéd és én közöttem egyelőre az ebédet választották” – mondta hat-hétszáz ember előtt a miniszterelnök, aki annyi életet látott a teremben, ahány szempárba belenézett, és bizony így van ez az ország más sportcsarnokaiban is, így nem kell nagy merészség ahhoz a megállapításhoz, hogy tízmillió szempár tízmillió élet.

Attól fél, hogy a harmadik magyar köztársaságból barakk vagy népnevelőtábor lesz, ha egy politikus mondja meg, hogy milyen világban éljünk, milyen zenét hallgassunk, hordjunk-e fülbevalót és piercinget. (Fejkendős szeghalmi nénikék bólogatnak, bizony, bizony, a piercing, az szabadság.)

A 2002 után megépült sportcsarnok is bizonyítja, hogy aki építeni és beruházni akar, annak az MSZP-re kell szavaznia. A Nyugat- és Kelet-Magyarország közötti különbség az utakban rejlik, az egyik a közlekedési hálózatra alapozva gyorsan fejlődik, a másik meg... Na jó, van sportcsarnok, de a kormányfői Audi úgy rázhatott idefelé, mintha áramot vezettek volna bele.

Utak ide, utak oda, hétfőn a szocialista polgármester – „jól mondom, polgármester úr?” – egy bioetanolgyár létesítéséről ír alá megállapodást, a termeléshez nagyon sok kukorica kell, vagyis jó világ jön a sárréti parasztemberekre. Nem mintha nem lenne nekik amúgy is jó, a jobboldali ámokfutókkal szemben a magyar gazda szemébe könny szökik, ha a magyar mezőgazdaságot gatyába rázó Gráf Józsefre gondol.

És akkor Lacika leejtette a lufiját

Az első sorban – az összeesküvés-elméletekre fogékonyak szerint direkt – a legfeljebb kétéves Lacika kiejtett a kezéből egy MSZP-s lufit, erre a miniszterelnök leugrott a színpadról, és a gyerekhez szaladt, hogy visszaadja neki. A mikrofonhoz visszatérve még gügyögött egy kicsit a gyerekhez: „Előbb még a nagymamákról, meg a nagypapákról beszélek, utána megígérem, hogy visszatérünk rád, jó?”

Fél éve volt miniszterelnök, amikor azt látta, hogy mennyire igazságtalanok a nyugdíjak, aki mostanában ment nyugdíjba, azoknak több jut, mint akik húsz éve, nem is beszélve azokról, akik harminc-negyven éve nyugdíjasok, hiszen jó részük már igénybe sem tudja venni nyugdíját, mivel meghalt. Tartoznak hát annyival, hogy MSZP-s győzelem esetén „rendkívüli nyugdíjemelésről” döntenek, a kedvezményezettek a rokkantak, az özvegyek és az egyedülállóak lesznek.

Veressnek nagyon kell

A végén kihívta Veresst a színpadra, akit a fejlesztésben, beruházásban és építkezésben a legjobbak között is a legjobbnak nevezett. Ehhez képest államtitkári állásából 2005. december 31-én kirúgta.

Kell is neki a kormányfői támogatás, hiszen Békés megyében a listaállításkor fellázadtak az ejtőernyős megyei elnök, Veress ellen, mivel olyan illusztris helyi szocialistákat próbált félreállítani, mint a búzaégető Karsai Józsefet vagy a Kövér László (a 2002-es Mikola) köteles beszédét magnóra vevő Tóth Károlyt.

Orbánnak tapsoltak a büféteraszon

Vidéken lassabb ugyan az élet, a politika azonban itt is felhevíti az embereket. A sportcsarnoktól távozóban a fotóriporter a tűzoltóság teherautójának platójára pakolt székeket, Gyurcsány- és MSZP-molinókat fotózta, amikor egy kampánylázban égő rendező néni odaszólt neki jó hangosan, hátha másokat is feltüzel: „Fiúk mosolyogjatok, mert fotózzák a Fidesznek a dolgokat.”

A sportcsarnok büféteraszán sörözők nem vették a lapot, inkább azt kérdezték az újságíróktól, hogy mennek-e este Orbánra, mert ők bizony mennek, véleményüket tapssal fejezték ki.

Vikire vártak

„Jöttök Vikire? Mi már voltunk Ferin” – kérdezte az Alma Máterben egy új betérő. Hogy mi lett a Lazio–Sampdoria, azt már nem tudtuk meg, mert a söntésben a Veszprém kézilabdameccsére kapcsoltak.

A főtéren készült már a színpad, de a kampánykamiont órákig nem tudták üzembe helyezni, tanácstalanul mobiloztak a szervezők a kamion tetején ülve. A fideszes ponyva ugyanis beakadt, és sokáig nem tudták kiszabadítani. Már délután négykor óriási volt a sürgés-forgás a helyi Fidesz-irodában, Vígh Ilona képviselő és aspiráns a stresszben lévő helyi fideszeseket bátorította. Hozott magával saját készítésű pogácsát, és átöltözés előtt azt mondta, ezzel várja majd a volt miniszterelnököt.

Vígh Ilona a békési Pelczné. A Fidesz nőtagozatának elnöke, 1998 óta a körzet egyéni országgyűlési képviselője. Az egykori igazgatónőt 2003-ban nem választották újra a művelődési ház igazgatói posztjára, mert elég keveset látták az irodájában. Férje tévészerelő és szintetizátoros, szívesen zenélt volna Orbán Viktor esti rendezvényén. „A Scootertől Jean Michael Jarre-ig mindent el tudok játszani, hiszen hobbiszintetizátoros vagyok. Nem is értem, miért nem kérdezte meg a nejem, hogy nem akarok-e bazseválni.”

Szép magyar viselet

Szeghalom főterén a biharugrai asszonykórus tüzelte a közönséget. A nénik arról énekeltek, hogy nem mennek el ebből az országból, bárki is akarná őket kiűzni, de az „Éljen a szép magyar viselet / Ilyet hordjon a magyar nemzet” refrénű dal nyerte el leginkább tetszésünket.

A kivetítőről a Gyurcsány-bakikból is ízelítőt kaptunk, éppen csak a Hír tv-s feliratot satírozták ki a jobb felső sarokból. Még Gyurcsány Hugh Grantes táncát is bevágták. (Hiába állítják a szakemberek, hogy a kormányfő ezzel a nő szavazók szívét nyerte meg, egyetlen hölgyet sem láttunk dühösen elmenni a főtérről.)

A Fidesz egyik európai parlamenti képviselője is szólt „Tildy Zoltán népéhez” (a köztársaság egykori elnöke innen indult), elmondta, mennyire büszke arra, hogy Brüsszelben is magyarul beszél.

Rengeteg barátja van

A szocialisták rendezvényével szemben itt Vígh Ilona nemcsak bokréta volt a miniszterelnök-jelölt kalapján, hanem beszélt is. Mondandója egy parlamenti interpellációra emlékeztetett, a pártközpont irányelvei szerint szidta a kormányt, bár javára írható, hogy a luxus jelző egyszer sem hagyta el a száját, sőt kifejezetten színt vitt felszólalásába, amikor Gyurcsányt énekes-táncos zenebohócnak nevezte.

Azt nem tudjuk, hogy otthon hogyan számol el azzal, ami ezután történt. Az előre kiállított szintetizátorhoz nem a férjét, hanem Balázs Fecót hívta be, talán máris elkönyvelhet egy protestszavazatot az MSZP-s jelölt. (Amúgy Balázst, akivel vélhetően életében elsőször találkozott személyesen, a barátjának titulálta, miként az összes többi fellépőt, hiába, egy politikusnak rengeteg barátja van kampányidőszakban.

Vegyék el a fizetést

„Vígh Ilonánál nincs becsületesebb ember” – ajánlotta Orbán Viktor ezerfős hallgatóságának figyelmébe a Fidesz jelöltjét. A program egyórás csúszással, háromnegyed nyolckor indult, ez volt vasárnap a kilencedik település, ahol felszólalt.

A közvélemény-kutatóknak nem kell hinni, mert a szentendrei és a mosonmagyaróvári időközi választáson is alulmérték a nyertes fideszes jelölteket. Új gazdaság, új állam, új politika kell. Elvált egymástól a jólét és a munka, az új gazdaságban mindenki dolgozna. Kicsit később a Kádár-korszak egyetlen vívmányának nevezte a teljes foglalkoztatottságot, igaz, tette hozzá, azt a „hitelgazdaságnak” köszönhettük.

A magyar állam nem szolidáris a magyarokkal, a kormány nem a magyarokkal, hanem a nagytőkével fog össze. A következő kormánynak személyes pénzügyi felelősséggel kell tartoznia a döntéseiért, vagyis vegyék el a kormánytagok fizetésének egy részét, ha nem teljesítik a vállaltakat.

Kijátszotta az „öregecskedő feleségek”-kártyát

A miniszterelnökkel nem bánt kesztyűs kézzel. Az ellenfélnek programként „elég lenne egy papírra felírni: megígértük, megígérjük, meg fogjuk ígérni”. Gyurcsány lenézi a magyar népet, mert olyanokat mond, hogy dübörög a gazdaság, nagy a jólét, mindenki minket irigyel. Többször lemilliárdosozta a kormányfőt, és még az „öregecskedő feleségeket” is ráolvasta. Kikérte magának, hogy tőlük akarják megvédeni a köztársaságot azok, akik korábban a népköztársaságot védték.

A téren szerencsére tetterős emberek vannak, de sokan nincsenek itt, és itt nem a szocialista szavazókra gondolt, hanem a beletörődött emberekbe, akiknek meg kell fogni a kezét, tartani bennük a lelket, és arra buzdítani őket, hogy még egyszer dugják ki a fejüket, és a választáson két laza csuklómozdulattal a megfelelő helyre húzzanak vonalakat.

Gyorsan jött, gyorsan ment

Orbán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tűnt el, nem úgy Gyurcsány, aki beszéde végeztével még hosszú percekig osztogatta az autogramokat. Pedig igény itt is lett volna rá. „Négy éve beszélt velünk” – mondta egy drukker a társának.

Na ja, akkor fontosabb volt. Hogy hiányzott-e a nép közé vegyülés, az két, legkésőbb négy hét múlva eldől. Addig is, hasonlítsák össze a két magyar óriást – legalábbis a szeghalmi teljesítményüket:

Gyurcsány Orbán
A tapsok száma 24 22
A beszéd hossza 36 perc (12:05–12:41) 29 perc (19:41–20:10)
A tapsok átlagos sűrűsége 90 másodperc 81 másodperc
Pulpitus, díszlet Üres színpad a sportcsarnok küzdőterén, egy kis üveg ásványvíz, MSZP-s szegfű és egy nagy IGEN-felirat Egy kamion platója, üvegpulpitus középen, a bal szélen Balázs Fecó szintetizátora, a háttérben óriásképernyő, két oldalt narancssárga csík
Híresség Schmidt Barbara (Megasztár) Balázs Fecó (és a biharugrai asszonykórus)
Nézőszám 600–700 (a sportcsarnok igazgatónője szerint 1000–1200) 1000
Helyi ügy Sportcsarnok, csatornázás befejezve, útépítés beígérve
Utalás az ellenfél ügyeire Pécsi Mikola-beszéd; elhibázott lenne a Fidesz 10 százalékos járulékcsökkentése A köztársaság megvédése, a kormány sikerpropagandája
Üzenet Gyurcsánynak/Orbánnak Nem beszélni kell a szolidaritásról Nem a Fidesztől kell megvédeniük a köztársaságot a pártmunkásból lett multimilliárdosoknak
Rögtönzés Színpadról leugorva veszi fel Lacika elejtett lufiját