900 milliós szoftver intézi a minisztériumok személyzeti ügyeit

Lapszemle

2008. november 24., hétfő 07:57

Az indiai tulajdonú Tata Consultancy Services Ltd. nyerte meg a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ (KSZK) informatikai rendszerének és kapcsolódó számítástechnikai hátterének megvalósítására kiírt tárgyalásos – tehát nem nyílt - közbeszerzési eljárást - írta a Magyar Nemzet.

A 892 millió forintos tendert még Szetey Gábor egykori személyügyi államtitkár időszakában, tavaly írta ki a kancellária, ám a pénzügyi válság begyűrűzése után sem vonta vissza.

A projekt lényege, hogy a személyügyi kérdéseket egységes informatikai rendszer kezelje. Megmaradnak a minisztériumok önálló munkaügyi osztályai, de azoknak is a Tata Consultancy Oracle alapú felületét kell majd használniuk - olvasható a lapban, amely a szakipari centrum nevű internetes portál információira hivatkozik.

A kancellária szerint azért indokolt a beruházás, mert a tárcáknál eltérő nyilvántartás működik, amely állítólag nehezíti az ügyvitelt és az átjárhatóságot - áll a Magyar Nemzetben. Korábban az Indexszel a Kormányszóvivői Iroda azt közölte, hogy az egységes rendszer költségmegtakarítást nem jelent, könnyebb lesz viszont egy későbbi reform alkalmával végrehajtani az egységesítést.

A pályázatot még 2007 augusztusában írták ki, nyolc cég indult rajta, végül hárman jutottak tovább és tehettek ajánlatot: az IBM, a Hewlett-Packarddal és Fornax Zrt.-vel együttműködésben az SAP, valamint a Freesofttal a Tata.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!