Natália
-3 °C
7 °C

Szenes Andrea jogot formálna Ragáts helyére

2003.11.12. 16:37
Az MTV alelnöki székébe munkaügyi perrel visszahelyezett Szenes Andrea jogásza szerint ügyfele a tévéelnök menesztése esetén az intézmény vezetésére is jogosult lehet. A kuratórium egyik tagja azonban vitatja, hogy egy határozott időre kötött szerződés érvényét vesztve jogalapot szolgáltathat bármilyen poszt megszerzéséhez.
A 2001. február 19-én állásából felmentett Szenes Andrea jogilag esélyes jelölt lehet - Ragáts Imre MTV-elnök felmentése esetén - az intézmény ügyvezetői posztjára, állítja Strasszer Tibor ügyvéd.

Nem mondták ki

Szenes, akit a Fővárosi Munkaügyi Bíróság döntése nyomán tavaly nyáron helyeztek vissza eredeti munkakörébe, idén július 8-ig töltötte be a közszolgálati televízió alelnöki posztját. A munkaügyi vitát eldöntő ítélet szerint az MTV egyik korábbi elnöke, Szabó László Zsolt jogellenesen mentette fel a műsorokért felelős alelnököt. Strasszer Tibor szerint viszont a megbízatás a médiatörvény szerint akkor szűnik meg, ha arról a tévé nagykuratóriuma kétharmados többséggel dönt, ez eddig nem történt meg.

Az ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy Pinke Györggyel, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság korábbi ügyvezető igazgatójával - akit Ragáts Imre augusztusban nevezett ki MTV-alenöknek - még nem kötött szerződést a televízió. Mint emlékezetes, nemrégiben derült ki, hogy a reklámszerződések miatt kuratóriumi vizsgálat főszereplőjévé lett Ragátscsal szerződését sem írtak alá, jóllehet őt még májusban választották az MTV élére. Az Index kérdésére az MTV kuratóriumi elnökségének egyik tagja kétségbe vonta, hogy egy lejárt munkaszerződés bármilyen jogalapot nyújthat Szenesnek, még ha nem is mondták ki a megszűnését.