Natália
-3 °C
7 °C

Szenes Zoltán lehet Fodor utódja

2002.12.06. 09:48
Sajtóértesülések szerint a márciusban távozó Fodor Lajos vezérkari főnököt várhatóan Szenes Zoltán, az első magyar NATO-tábornok váltja majd.
Mint arról beszámoltunk, távozik posztjáról Fodor Lajos vezérkari főnök. Ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be a legmagasabb rangú magyar katona és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter.

A vezérezredes szerint távozása hátterében nincsenek politikai indokok. Mint mondta, már a kormányváltást követően felajánlotta a miniszternek lemondását.

Hallgattak a megállapodásról

A kormányváltás után rögtön megjelentek olyan hírek, hogy a 2004-ben nyugdíjkorhatárt elérő Fodort elmozdítja az új szocialista miniszter. Ezt folyamatosan cáfolták az érintettek, hallgatva a paktumról. Mindenesetre a nyáron felállított, stratégiai felülvizsgálatot végző bizottságba Fodort már nem vonták be. Helyette Szenes Zoltán, a vezérkar törzsigazgatója vesz részt a munkában. Az első magyar NATO-tábornok a legesélyesebb, hogy betöltse a megürülő posztot.

A minisztérium nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést. "Senkinek nem hangzott el a neve" - mondta az Indexnek Bocskai Zoltán, a HM főigazgató-helyettese."

A miniszter sem mondott nevet azzal kapcsolatban, hogy ki válhatja Fodor Lajost. "A feladathoz keresünk vezetőt; s hogy pontosan mi lesz a feladat, az a jelenleg zajló védelmi felülvizsgálat márciusi lezárása után derül ki" - fogalmazott Juhász Ferenc.

Orbán és Kövér is beszólt Fodornak
Fodor három és fél éve vette át a hadsereg irányítását Végh Ferenctől. Fodor nem minden konfliktus nélkül élte meg, hogy - a civil kontroll érvényesülése és a párhuzamosságok megszüntetése érdekében - a vezérkart a minisztériumba integrálták. A legközelebb a menesztéshez mégis akkor állt, amikor a pápai repülőtér megszüntetése körüli vitában kijelentette, hogy politikai döntés volt a bázis megszüntetése. Erre parlamenti felszólalásban élesen reagált a pápai kötődésű Kövér László. Orbán Viktor is megfeddte egy rádióinterjúban a vezérezredest.

A Népszabadság megjegyzi, hogy Fodor nevéhez posztja miatt több olyan ügy is kötődik, amely nem keltette a hadsereg jó hírét. Ilyen volt Papp Gyula volt békefenntartó parancsnok visszahívása, és a volt politikai tisztekről készült lista miatt kipattant botrány. Asszisztált ahhoz is, hogy Orbán kormányfőként közvetlenül beavatkozzon a felső katonai kör személyi kérdéseibe.

Jó katona, kevésbé sikeres vezető?

A napilap információi szerint a vezérezredes nem hivatalos beszélgetéseken azt tartja magáról, hogy jó katona volt, de kevésbé sikeres vezérkari főnök. Ennek oka, hogy a 2000-ben meghirdetett haderőreform leginkább csak leépítést jelentett, minőségi változást nem, a hadsereg megítélése pedig jelentősen romlott a NATO-ban. Fodor hiába hívta fel erre a figyelmet, a honvédség iránt kevés affinitást érző kisgazda vezetőknél (a tárca élén kisgazda politikus állt) nem sikerült eredményt elérnie.