Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Rendőrségi ügy lett a szabálytalan szervkivételekből

2006.06.21. 17:22
Emberi test tiltott felhasználásának gyanújával nyomozást rendelt el a rendőrség a hazai szabálytalan szervkivételek miatt. A Hungarotransplant Kht. felmentett vezetője az Indexnek azt mondta: csak olyan szervek kerültek külföldre, amelyekre itthon nem volt szükség, s elképzelhető, hogy a külföldi orvosok az életmentés érdekében a szükséges adminisztrációt nem végezték el időben. Információink szerint szakmai ellentét is állhat az ügy hátterében, s a szervkivétel szabályai sem mindig egyértelműek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának Emberkereskedelem Elleni Osztálya emberi test tiltott felhasználásának gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – közölte Horváczy Emese az NNYI szóvivője. A rendőrség lefoglalta az ügyhöz kapcsolódó dokumentumokat, és megkezdte a tanúk kihallgatását.

Molnár Lajos egészségügyi miniszter hétfőn jelentette be, hogy információk szerint külföldi orvosok több esetben az adminisztratív szabályok megszegésével operáltak ki agyhalott donorokból átültetésre alkalmas szerveket, amelyeket aztán külföldi betegek kaptak meg.

Szakmailag helyes, jogilag nem

Azt a tárca is elismerte, hogy ezekre a szervekre itthon nem volt szükség. Az eljárást szakmailag helyesen végezték, ám a szigorú előírásokat nem mindig tartották be. A miniszter az ügy tisztázásáig hétfőn felmentette Borsi Józsefet, a hazai szervkivételeket koordináló Hungarotransplant Kht igazgatóját.

Tizennégy ilyen beavatkozás történt, amikor a szerv külföldre került, ám ezek közül csak három esetben vettek részt a műtéten külföldi orvosok – mondta az Indexnek Borsi József. Ezekre a szervekre itthon nem volt szüksége senkinek, külföldön viszont életeket menthettek – tette hozzá.

Azt, hogy melyik országba kerültek a szervek, Borsi József nem árulta el, csak annyit mondott, hogy a nemzetközi szervcserét koordináló Eurotransplant tagországaiba (ezek jelenleg Ausztria, Belgium, Németország, Luxemburg, Hollandia). Magyarország nem tagja a szervezetnek, a csatlakozásról februárban kezdődtek tárgyalások. Ilyen esetekben tehát csak egyedi elbírás alapján juthat külföldre a szerv.

Életmentés és adminisztráció

Borsi József hivatkozott az országos tisztifőorvos egyik állásfoglalására, amely szerint a jogszabályok betartása mellett nincs akadálya annak, hogy az unió tagországaiba tartozó külföldi orvosok is végezzenek ilyen beavatkozásokat Magyarországon, ha megvan a megfelelő szakképzettségük és magyar engedéllyel rendelkeznek.

Borsi József szerint előfordulhatott, hogy az életmentés érdekében nem volt idő a bejelentkezésre, Mint mondta, az orvosokat minden esetben felszólították, hogy utólag végezzék el a szükséges adminisztrációt. Problémát az sem okozhatott, hogy ezekért a szervekért cserébe Magyarország nem kapott más felhasználható szervet.

Információnk szerint az ügy hátterében szakmai ellentét is állhat. Az Index úgy tudja, hogy az ügyben bejelentést tevő Járay Jenő professzor, a Sote Transzplantációs klinikájának igazgatója nem volt elégedett a Hungarotransplant tevékenységével.

Járay Jenő az Index kérdésére nem nyilatkozott. Mint mondta, erről a kérdésről csak az egészségügyi miniszter adhat felvilágosítást.

Feketén-fehéren

Egy másik, neve elhallgatását kérő orvos viszont azt mondta: ebben az ügyben nem releváns a szakmai ellentét felvetése. Járay Jenő ugyanis országos szakfőorvos, így ha valamilyen szabálytalanságot lát, joga van arról észrevételt tenni a miniszternek.

Egy, a transzplantációs szakmát jól ismerő orvos véleménye szerint ugyan megvannak a szervkivételeket és azok felhasználását leíró jogszabályok, ezek értelmezése azonban nem mindig egyértelmű. Nem ártana ezért ezeket az eljárásokat feketén-fehéren meghatározni, ez a szakma érdeke is lenne.

Magyarország egyelőre nem tagja semmilyen szervcserét bonyolító nemzetközi szervezetnek. A külföldi kapcsolatokat egyedi szerződések határozzák meg. Ilyen például az, hogy magyar betegek tüdőtranszplantációját Bécsben végzik el, cserébe mi is adunk felhasználásra alkalmas szerveket az osztrák partnernek.