Eggyel fogyott a Fidesz

2005.06.28. 12:45
A Fidesz helyi szervezetében zajló belső küzdelmek miatt csökkent újabb képviselővel a párt országgyűlési frakciójának létszáma. Balogh Gyula és Körömi Attila után Gyimesi József, a párt eddigi szombathelyi elnöke lépett ki a pártból, és a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából.

Azért léptem ki, mert nem szeretném, hogy a nevem belekeveredjen abba a választási kampányba, amit olyanok irányítanak majd, akikkel sok mindenben nem értek egyet, jelentette ki az Indexnek Gyimesi József, aki Orbán Viktornak és Áder Jánosnak is bejelentette: függetlenként folytatja.

Hende embere

Szombathelyen néhány napja Breznovits István lett az új Fidesz-elnök, akire a 141 megjelent tagból 85-en szavaztak. Magyar József, aki mellett alelnökként Gyimesi továbbra is szerepet kapott volna, csak 56 voksot szerzett. Az Index információi szerint az eredménnyel a párt rivális csoportjai közti hatalomátvétel vált teljessé. Június 25-én a párt városi frakciójában Hende Csaba, a polgári körök főkoordinátorának embere, Marton Zsolt vette át a vezetést, de úgy tudjuk, ő játszotta a főszerepet a helyi párterőviszonyok átrendezésében is: ehhez pedig rendcsinálás címén a Fidesz felső vezetésének jóváhagyását is megkapta.

Terhelt viszony

A párt szombathelyi szervezetében ismét kiújult ellentétek hosszabb ideje terhelték a helyi Fideszt. Mint emlékezetes, két éve 2003 nyarán két budapesti, az V. és a XXIII. kerületi szervezet mellett a szombathelyi csoportot is feloszlatták. Gyimesi az újjászervezés után lett a párt helyi elnöke, de a belső konkurencia továbbra is megmaradt, sőt ez a párt két szombathelyi képviselőjének viszonyában is jelentkezett.

Ébredj, Szombathely
Legitimnek tekinti magát a Fidesz szombathelyi elnöksége - jelentették ki kedden bemutatkozó sajtótájékoztatójukon az elnökség tagjai. "Szeretnénk az elnökség nevében is még egyszer megerősíteni, hogy a pénteki tisztújítás során minden a szövetség alapszabályának megfelelő módon, törvényesen történt, sem a szavazatszámláló bizottság, sem az akkor az ülést levezető elnökség felé, sem a közgyűlés alatt, sem azután nem érkezett kifogás, semmiféle negatív tapasztalat nem jelent meg, ilyennek senki hangot nem adott" - jelentette ki Breznovits István megválasztott elnök annak kapcsán, hogy a szervezet elnöki posztjára szintén jelölt Magyar József a Fidesz etikai bizottságától a tisztújítás körülményeinek kivizsgálását kérte. Breznovits István hozzátette: meglepetésként érte őket, és érthetetlennek tartják a tisztújító gyűlés után napvilágot látott felvetéseket. Magyar József az etikai bizottsághoz címzett levelének tartalmát még nem ismerik. Mindenkinek joga van az etikai bizottsághoz fordulni, mi ezt elfogadjuk, és várjuk, hogy megismerhessük, milyen felvetésekkel fordult a bizottsághoz - fűzte hozzá Breznovits István. Meglepetésként érte a szombathelyi Fidesz-tagokat Gyimesi József országgyűlési képviselő távozása a parlamenti frakcióból és a pártból - állították Breznovicsék. "Nem értjük igazán az okát, de nyilvánvalóan badarság lenne azt mondani, hogy nincs összefüggés a dolgok között, (...) sajnáljuk, hogy ilyen lépésre szánta el magát, azt gondoljuk ennél sokkal hasznosabb tagja lehetett volna a Fidesznek, a további munkájára és együttműködésére számítottunk volna" - mondta az új elnök. A sajtótájékoztatón bejelentették azt is: a héttagú elnökség, amelynek hat új tagja van - bekerült az elnökségbe Szabó Gábor volt szombathelyi polgármester is - első határozatával egy közéleti vitafórum-sorozat elindítására kéri fel a Fidesz szombathelyi szervezetét, a választókerületi szervezeteket, a párt városi közgyűlési frakcióját és a szövetség partnerszervezeteit. Az Ébredj Szombathely elnevezésű programsorozat keretében a város elmúlt 15 évéről, közéleti kérdésekről, a település jövőjéről szeretnének konzultálni a polgárokkal. A nemzeti konzultáció keretében Orbán Viktor július 2-án Szombathelyre látogat. (MTI)