Menyhért, Mirjam
12 °C
24 °C

Megégett a beteg nyaka a műtétnél

2007.06.13. 10:51
Megégett egy beteg nyaka az Országos Gyógyintézeti Központban, mert egy zárlat miatt kigyulladt az elektromos szike földelésére használt kábel, közölte a Bors című napilap. A kórház vizsgálatot indított az ügyben.

Másodfokú égési sérüléseket szenvedett egy szívműtétre elkőszített beteg a fővárosi Szabolcs utcai kórházban, írt a Bors. Az asszony nyakán meggyulladt az elektromos szike földelésére használt kábel.

Az asszony nyaka megégett, az eset után több napig kezelték a Honvéd kórházban, ahonnan hétfő este engedték haza.

Az Index próbálta elérni az ügyben a kórházat, de az igazgatóságon azt mondták, vizsgálják az ügyet, várhatóan csütörtökön tudnak többet mondani az esetről.

Rózsa Imre, a kórház orvos-igazgatója a Borsnak azt mondta: elektromos zárlat történt, így az esetért senki sem felelős. Az ilyen műtéteknél dróttal kell leföldelni a beteget, ez gyulladt meg a zárlat miatt, mielőtt elkezdhették volna a műtétet. Az orvos-igazgató szerint nem egyedi esetről van szó, ilyen korábban is előfordult.