Mária
-6 °C
-2 °C

Kizárólag Szilit akarja az MSZP államfőnek

2005.04.07. 12:37
Az MSZP tárgyalódelegációja szerint kicsi, illetve semmi esély sincs arra, hogy Szili Katalinon kívül mást javasoljanak államfőjelöltnek. A szabad demokratáknak viszont Szili továbbra sem elfogadható jelölt, így másfél órányi állóháború után megegyezés nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól. Hiller István viszont az ellenzékkel egyeztet.

Nemhogy közeledtek volna az álláspontok az államfőjelölt személyéről, az MSZP csürtörtökön csupán egy hivatalos személyre tett javaslatot a szabad demokratáknak a két párt első hivatalos egyeztetésén. A Szabó György, Toller László és Lendvai Ildikó által alkotott szocialista tárgyalódelegáció azzal várta Pető Iván, Fodor Gábor és Sándor Klára SZDSZ-es politikusokat, esély sincs arra, hogy pártjuk Szili Katalinon kívül mást javasoljon köztársasági elnöknek. Bővebben> > >

Megmakacsolták magukat

Az alig másfél órás találkozón az SZDSZ láthatóan nem tudott mit kezdeni azzal, hogy az MSZP semmilyen körülmények között sem enged saját álláspontjából, Pető Iván a megbeszélés után csak annyit mondott: az SZDSZ-nek továbbra sem felel meg Szili Katalin. Kuncze Gábor szerdán az MSZP tárgyalási technikáját úgy jellemezte, hogy pártja nem tekinti kompromisszumnak, hogy "az összes lehetséges Szili Katalint elénk tárták, és közülük kiválaszthatjuk az egyiket". Pető Iván hangsúlyozta, hogy még csak az első tárgyalási fordulón estek túl. A parlament június 5-én szavaz a köztársasági elnökről.

Szélesebb támogatás

Szabó György MSZP-s politikus a tárgyalás után azt mondta, hogy kicsi, illetve semmi esélye annak, hogy az MSZP Szilin kívül más államfőjelöltet nevezzen meg. Az Index kérdésére, hogy mi motiválja őket ebben, azt mondta, a szocialista párt tagságának nagy többsége a jelenlegi házelnököt támogatja, akinek a szocialista szavazóbázison kívül is széles támogatottsága van. Azt ugyan Szabó György is elismerte, hogy Szili pártpolitikus, de szerinte Szili "kifejezheti a nemzet egységét". Bővebben> > >

Az ellenzékkel tárgyalnak

Az MSZP tárgyalódelegációjának nem tagja a pártelnök, aki információink szerint az ellenzékkel folytat tárgyalásokat. Hiller István délután felkeresi az MDF képviselőcsoportját, akikkel az államfőjelöltről egyeztet, mondta Herényi Károly frakcióvezető. Hiller szerdán - információink szerint a Szépművészeti Múzeumban - Orbán Viktor Fidesz-elnökkel tárgyalt a köztársasági elnök személyéről, de egyelőre nem állapodtak meg egyetlen névben sem. A Fidesz megvárja az MSZP szombati államfőjelölő választmányi ülését, utána alakítják ki álláspontjukat. Pokorni Zoltán a Nap-kelte csütörtöki adásában elmondta, hogy "Sólyom Lászlót, vagy hozzá hasonló formátumú embert látnának örömmel."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.