Az új egészségügyi miniszter látja a fától az erdőt

2008.04.28. 12:12
Székely Tamást, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatóját kérte fel az egészségügyi miniszteri posztra a miniszterelnök. A szakma egyelőre szereti az új miniszterjelöltet.

A most 53 éves Székely Tamás a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán végzett 1979-ben. Pályáját a tatabányai megyei kórházban kezdte, majd sebészként az újpesti Károlyi kórházban dolgozott. 1985-től 1996-ig a Balassa János Kórházban alorvos, főorvos, majd az intézmény igazgatója volt. A kórház 1996-ban krónikus intézménnyé alakult, majd megszűnt. A Magyar Orvosi Kamara alapító tagja.

Az akkori főigazgató, Cser Ágnes hívására Székely Tamás 1996-ban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője lett. 1998 és 2005 között egészségügyi-gazdasági szaktanácsadóként dolgozott, illetve a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat sebészeti szakrendelését vezette főorvosként.

2005-ben tért vissza az OEP-hez, immár főigazgató-helyettesként. 2007 júniusától a járóbeteg-szakellátás átalakításának miniszteri megbízottja. Feladata az volt, hogy a kórházi struktúra átalakítása (ágyszámleépítés) után fejlessszék és bővítsék a szakrendelői hálózatot.

Major Zoltán, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójának 2007. augusztusi távozása után Székely Tamás megpályázta a főigazgatói posztot. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter javaslata alapján a kormányfő 2007. október 29-i hatállyal nevezte ki az egészségbiztosító élére.

Székely Tamás sebész, illetve érsebész szakorvosi oklevéllel rendelkezik. 1998-ban a Közgazdasági Továbbképző Intézet egészségügyi menedzser szakát végezte el.

Miután Gyurcsány Ferenc 2008 április 30-i hatállyal menesztette Horváth Ágnest, a kormányfő Székely Tamást bízta meg azzal, hogy a vizitdíj eltörlése után kezdjen tárgyalásokat az orvosokat képviselő szervezetekkel a háziorvosoknál kieső bevételek pótlásáról és a finanszírozási rendszer átalakításáról. A korábban megoldhatatlannak tűnő helyzetben mostanra körvonalazódott a megoldás. A Székely Tamással folytatott tárgyalásokról az orvosi kamara is elismerően nyilatkozott.

Székely Tamást a szakmában jó tárgyaló-készségéről és kompromisszumkészségéről ismerik. „Ő az, aki látja a fától az erdőt, gyorsan megérti, mit akar a tárgyalópartner és dűlőre lehet jutni vele. Sikeressége azon múlik, hogy a politika milyen mozgásteret enged neki”, mondta az Indexnek egy egészségügyi szakmai szervezet képviselője.

Székely Tamás szabadidejében síelni vagy vadászni szokott. Felesége kertépítő mérnök, 23 éves lányuk szállodai menedzser, 21 éves lányuk közgazdászhallgató. A családnak van egy parasztháza is Balatonőszödön. Ahogy Székely a HVG-nek adott interjújában mondta: „ehhez mindig sietve hozzáteszem, hogy előbb vásároltam, mint mások".