Jácint
15 °C
31 °C

Sólyom ombudsmanjelöltje populistának tartja a Fideszt

2007.06.21. 11:23
Sólyom László új jelöltje, a szakmai körökben nagy elismertségnek örvendő Szabó Máté a Rendészeti Szemle 2007. áprilisi számában minősíti a pártokat. A Fidesz elhalasztotta hétfői frakcióülését, ahol Szabó támogatásáról döntöttek volna. Elemzik a jelölt tanulmányát.

Szabó Máté A forró ősz 2006-ban Budapesten című "politológiai értelmezési kísérletében" a tiltakozási módszereknek a rendszerváltás óta megfigyelhető változását elemzi. Az okokat keresve megállapítja, hogy a 2006 őszi zavargások kirívó jogellenességük és erőszakosááguk miatt már össze sem hasonlíthatóak a taxis blokád vagy az agrárdemonstrációk idején történtekkel.

Sólyom László köztársasági elnök kedden azzal indokolta Szabó Máté jelölését a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, hogy jelöltje politikailag elfogulatlan; szakmai tekintélye és munkássága alapján alkalmasnak tartja az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a politikában szinte teljesen ismeretlen, de egész életében a civil társadalommal és a civil szerveződésekkel foglalkozó Szabót.

Ősszel döntenek
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem csak ősszel szavaz az Országgyűlés Szabó Máté ombudsman-jelöltről, jelentette be Szili Katalin a házbizottság csütörtöki ülése után. Az Országgyűlés elnöke azzal indokolta a házbizottság döntését, hogy a frakcióknak - többségi vélemény szerint - hosszabb megfontolásra és több ismeretre van szükségük a jelöltről.

A tanulmányban nem csak a társadalmi szervezetek keltik fel az új jelölt figyelmét. Az őszi eseményeket elemzve felelősnek találja a Fideszt is az indulatok elszabadulásáért. Meglátása szerint a jobboldali párt 2002 óta veszélyes érzelmi túlsúllyal politizál, és populizmussal próbál a kormányra jutni. Ezzel szemben kiegyensúlyozottnak látja az MSZP politikáját, és komolyan megdícséri az MDF-et, amiért következetesen ellen tudott állni a népszerűség-hajhászás olcsó módszereinek. „Amikor populista mobilizációs stratégiák kezdenek érvényesülni az elit bizonyos szegmenseinél, így Magyarországon a 2002 óta az ellenzékből parlamentáris úton a hatalomhoz utat nem találó Fideszben és holdudvarában, pillérjében, akkor megmutatkoznak a civil társadalom destruktív, vagy »nem civil« profiljai.”


Fotó: Huszti István

Szabó hosszan fejtegeti, hogy ősszel megjelent a Kossuth tériek retorikájában a populista elitellenesség. „Populista elemek jelen vannak a Fidesz korábbi és jelenlegi politikájában is, a parlamentellenesség (obstrukció), a politikaellenesség (polgári körök), a vezérellenesség (új arcok, társadalmi egyeztető testületek) motívumaiban, amelyek a populizmus vonalán az új mobilizációk haszonélvezőjévé, politikai vállalkozójává tehetik. Az MDF igen következetes politikájával áll ellen a populizmus kísértésének, dacára, hogy az nem idegen a többször átformálódott (MIÉP, MDNP, Lezsák-csoport »fideszeseinek« leválása) a párt eredeti gyökereitől.”

„Szemben a nyugat-európai politikai palettával, ahol a »közép« pozíciójában ritka az EU-ellenesség, a globalizáció és modernizáció kritikája, a posztkommunista országokban a jobbközép pártok töltenek be ilyen szerepet, mint Magyarországon a Fidesz.“

Szabó Máté arról is ír, hogy miként alakult a Fidesz politikája a 2002-es választások elveszítése után, hogyan vitték ki a politikát az utcára, hogyan próbálták a népet bevonni a döntésekbe. „Ez a »társadalmi koalíciós stratégia” nagyban alakította a Fidesz profilját, és felerősítette abban a populista stílust”.

Az ombudsmanjelölt úgy véli, a kormány-ellenzék pozíció megadja az MSZP és a Fidesz populizmusának profilkülönbségeit. „Nyilvánvaló a profilkülönbség: a kormányzó baloldal kormánypártként a »rend« és az »állam« pártja, az ellenzéki Fidesz pedig a »szabadságé« és a »népé«. A populizmus skáláján az MSZP a középmezőnyt foglalja el, a Fidesz pedig időnként kileng a jobboldali szél irányában, de hosszabb távon szintén a közép pozícióját tekinti a magáénak.”

A Fidesz egyelőre érdemben nem kíván reagálni Szabó Máté cikkére. Répássy Róbert, a párt jogi kabinetjének vezetője megkeresésünkkor közölte, hogy még nem olvasta a tanulmányt, de el fogja olvasni. Mint mondta, tanulmányozzák a jelölt munkásságát, hiszen egy szinte teljesen ismeretlen személyről van szó.

Gusztos Péter az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szerint az igazmondást gyakran másokon számonkérő Fidesz egy a mostaninál hihetőbb indokkal is előállhatot volna, amikor a jelölt ismeretlenségére hivatkozva arra kérték az Országgyűlés elnökét, hogy halassza őszre az új ombudszman kinevezéséről szóló házbizottsági szavazást, mert tájékozódniuk kell Szabó Mátéval kapcsolatban. Navrasics Tibor a Fidesz frakcióvezetője ugyanis immárom 10 éve egy helyen tanít Szabó Mátéval, ezért nehéz az SZDSZ-nek elhinnie, hogy ne lenne információjuk a jelölt munkásságáról, kvalitásairól.

Gusztos, Szabó Máté: A forró ősz 2006-ban Budapesten című munkáját, objektív tudományos értekezésnek tartja, mely nem politikai állásfoglalás, hanem egy sajátos helyzet mélyreható elemzése.

A tanulmányban alaposan megdícsért MDF, nem akarta kommentálni Szabó Máté írását. Kerék - Bárosy Szabolcs szóvivő szerint ettől a cikktől Szabó Máté még jó jelölt. Az MDF tiszteletben tartja a köztársasági elnök jogkörét.