Judit
-2 °C
8 °C

Szocialista nagyüzem a Köztársaság téren

2006.02.03. 15:00
Pénteken ismerteti és fogadtatja el Gyurcsány Ferenc és Hiller István a szocialista párt választási programját, és országos listáját a párt vezető testületeivel. Szombaton a válsztmány szavaz a párt miniszterelnök-jelöltjéről, aki minden bizonnyal Gyurcsány Ferenc lesz.

Az utolsó simításokat végzik a szocialista párt választási programján. Pénteken délután a párt vezető testületei véglegesítik, majd szombaton a választmány szavaz róla. A kormányfő és a párt elnöke által összeállított programról egyelőre annyi tudható, hogy a munkahelyteremtés valamint az egészségügy áll a középpontjában.

A párt programját szombaton Gyurcsány Ferenc ismerteti a választmány tagjaival. Ugyanezen az ülésen dönt a választmány a párt országos listájáról is. Az országos listát a kormányfő és a pártelnök állította össze, de úgy, hogy a névsorról senkinek nem árultak el részleteket. A lista körüli titkolózás oka, hogy ne személyi kérdések kössék le a pártot.

Tóth Károlyt beviszik

Azok a politikusok, akik nem indulnak egyéni választókerületben, és a megyei listára sem kerültek fel, azok az országos listában reménykedhetnek. A Békés megyei Tóth Károly például hiába ígértek neki biztos befutó megyei listás helyet, a helyiek ellenállása miatt kimaradt volna a következő parlamentből. A pártvezetés ugyanakkor értékelve Tóth elmúlt négy évi munkáját, előkelő helyen szerepelteti az országos listán.

Információink szerint az MSZP országos listájának elején szepel még Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc volt üzlettársa, és korábbi kabinetfőnöke is. Úgy tudjuk, hogy Mécs Imre, szabad demokrata képviselő az előkelő 11. helyet kapta a szocialista listán.

Annyi bizonyosra vehető, hogy az országos lista első tíz helyén Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Juhász Ferenc, Újhelyi István, Szekeres Imre, Simon Gábor szerepel.

A szombati választmányi ülésen jelenti be Hiller István azt is, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP miniszterelnök-jelöltje.