Mária
-7 °C
3 °C

MSZP: Lázadnak a veteránok

2005.06.08. 13:00
Kapcsolódó cikkek (1)
Nyilatkozatokkal, kiáltványokkal és zártkörű ülésekkel készülnek a szocialisták a szombati, rendkívüli kongresszusukra. A tagság lázong, és az sem kizárt, hogy a 2006-os kampánynak új vezetéssel vág neki a párt. Abban egyertétenek, hogy Szili Katalin elbukásával a helyzet komolyra fordult. A kormányülésen ugyanakkor egyáltalán nem került szóba a választás. Pécsett Hiller István találkozott a Szili Katalint támogató testületekkel, de a palotaforradalom elmaradt

A szocialista párt minden szintjén rohamtempóban készülnek a párt számára sikertelen államfőválasztás miatt összehívott rendkívüli kongresszusra. Az Index információi szerint készül egy kiáltvány is, amely a kudarc utáni helyzetet értékeli.

Az Idő van című, már egy ideje készülő nyilatkozat szerint "a nemzeti baloldal megszólalásának és tényleges megszerveződésének egyik fontos pillanatához érkeztünk." A kiáltványt többek között az MSZP szocialista platformja, Bács-Kiskun megyei szervezete, a Reformkörök Alapítvány valamint több szocialista országgyűlési képviselő (Katona Béla, Jánosi György, Szekeres Imre) írta alá. A szervezők június 18-ra tanácskozást hívtak össze "A nemzeti baloldal ma" címmel.

Az Index által megkérdezett szocialista párttagok véleménye megoszlik abban, hogy különféle szervezeteknek és személyeknek milyen felelősségük van a sikertelen választás miatt, abban azonban teljes az összhang, hogy a "helyzet komoly".

Egyeztetések minden szinten

Úgy tudjuk, hogy a szombatra összehívott rendkívüli kongresszus esetleges forradalmi lépéseit megelőzendő a kormányfő egyeztetéseket kezdeményezett a párt vezetőivel. Információink szerint a kormányfő csütörtökön Szekeres Imre elnökhelyettessel valamint elődjével, Medgyessy Péterrel is találkozik, ezt azonban Gyurcsány környezetéből szerdán tagadták. A szombati kongresszuson az alapszabály szerint kizárt, hogy "fejek hulljanak", mert tisztújításhoz a kongresszust három hónappal korábban össze kell hívni.

Pénteken megszondáztatják a pártot
Az Index információi szerint az MSZP helyi szervei pénteken regionális küldöttértekezleteket tartanak többek között Miskolcon, Győrben, ahova elutaznak a párt országos vezetői is. Forrásunk szerint az értekezletek célja, hogy a párt vezetői megszondázzák, milyen véleményekre számíthatnak a szombati rendkívüli kongresszuson. Az első regionális csúcsnak is beillő találkozó szerdán Pécsett volt, ahova Hiller István is ellátogatott. Úgy tudjuk, hogy többen kritizálták a pártelnököt a sikertelen államfőválasztás miatt. A hozzászólók többsége szerint nem lehet "átlépni" a keddi kudarcon, és a párton belül valamint a koalíciós partnerrel kapcsolatban is értékelésre van szükség. Kerényi György, a tagozat egyik vezetője az Indexnek azt mondta jó hangulatú volt a megbeszélés. Az is kiderült, hogy a pártban számítanak Szili Katalinra a 2006-os választásokon.
A helyzet különösen komollyá válhat azután, hogy szerda este a párt belső ellenzékének számító társadalompolitikai tagozat Pécsen, Szili Katalin legnagyobb támogatójának számító Toller László városában és meghívására tanácskozik. Az ülésre meghívták a házelnököt is. A társadalompolitikai tagozat volt Szilin kívül az egyetlen olyan párttestület, amely a tavaly december 5-i népszavazáson kettős állampolgárság kérdésében a párttól eltérő álláspontot képviselt.

Liberális irányvonal versus baloldal

A társadalompolitikai tagozat egyik vezetője a szerda késő délutáni eseményről az Indexnek előzetesen annyit mondott, hogy a témák között szerepel majd "a pártban a liberális irányvonal felülreprezentáltsága". Úgy gondolják, hogy az MSZP-nek a jelenleginél baloldalibb és nemzetibb politikát kellene folytatnia. Informátorunk úgy fogalmazott, hogy az "alulról feltörekvő folyamatokat" nehéz kordában tartani, és akár egy őszi, előrehozott tisztújító kongresszus is elképzelhető.

Volt olyan szocialista képviselő, aki az Indexnek szerdán a szombati kongresszust egy kibeszélőshow-hoz hasonlította. Szerinte a pártvezetés nem hibás az államfőválasztási fiaskó miatt, hiszen ők csak a kongresszus döntését képviselték. Egy másik képviselő viszont éppen azt rótta fel a pártvezetésnek, hogy nem voltak elég kemények ahhoz, hogy három szavazatot még valahogyan összeszedjenek Szili Katalin mellé. "Az a hibájuk, hogy a saját terepén - gátlástalanságban - akarták legyőzni a Fideszt" - mondta forrásunk.

Átszavazók

A pártban tartja magát egyébként az a vélekedés, hogy két vagy három szocialista párti képviselő nem Szili Katalinra, hanem Sólyom Lászlóra szavazott. Ezt a feltételezést kedden az egyik MSZP-s vezető az Indexnek azzal cáfolta, hogy a Fidesz, a függetlenek, és az MDF is bemutatta szavazócéduláit egymásnak, tehát a 182 Szili-párti szavazathoz mindenképpen szükség volt mind a 178 szocialista szavazatra.

Gyurcsány nem kezdeményezi a koalíciós szerződés módosítását

A szerdai kormányülésen semmilyen formában nem értékelték az államfőválasztást, a kormánynak nincs dolga ezzel, ez a pártok ügye, mondta László Boglár szerdán. A kormány az államfőválasztás és -jelölés folyamatának értékelését a pártokra bízza, tette hozzá. Közölte, a miniszterelnök nem kezdeményezi a koalíciós szerződés módosítását.

László Boglár cáfolta azt az újságírói értesülést, amely szerint a miniszterelnök kormányzati pozíciót ajánlott volna két szocialista képviselőnek, ha a neki megfelelő módon szavaznak a köztársaságielnök-választás harmadik fordulójában. Gyurcsány Ferenc semmilyen formában nem avatkozott bele a szavazás menetébe, mondta László. (MTI)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.