Ambrus
-7 °C
3 °C

Dávid kimaradt a tamási szocpolperből

Az igazságügyminiszter az Indextől értesült az őt érintő terhelő vallomásról

2002.02.02. 16:43
Dávid Ibolya választókörzetében, Tamásiban rövid időn belül többszáz ember veszítheti el otthonát. A tolnai kisvárosban 1996-ban vált tömegessé a szocpol támogatásos lakásbővítés. A kis ügyeskedésnek indult ügy azonban a település lakosságának tizedét érintő bűnüggyé fajult. Ügyvédek, önkormányzati dolgozók, OTP-alkalmazottak és szocpolosok, összesen 273-an kerültek a vádlottak padjára. A büntetőeljárásból azonban legalább annyian kimaradtak, mint ahány gyanúsított ellen nyomozás indult. A rendőrség és az ügyészség sosem vizsgálta az ügyben érintett vezérigazgatók, osztályvezetők és rendőrök szerepét. A nyomozás nem terjedt ki a jelenlegi igazságügyminiszter akkori ügyvédi tevékenységére és férje közjegyzői munkálkodására sem.
Vádlottak a bíróságon

Dávid Ibolya igazságügyminiszter az Index kérdésére úgy nyilatkozott, eddig nem hallott arról, hogy a tamási szocpolügy kapcsán az ő neve is felmerült a gyanúsítotti vallomásokban. A Somogy Megyei Bíróság másodfokú jogerős ítéletének szerdai kihirdetése után azonban sokan azt a meggyőződésüket hangoztatták, hogy a monstre ügyben csak a "kis embereket kaszálták el". Az elítéltek szerint Dávid Ibolyának és férjének is a vádlottak padján lett volna a helye.

A bíróság egyébként háromnapos tárgyalássorozattal tett pontot a 273 vádlottat érintő, húszezer oldalas periratot termelő tamási szocpolügy végére. A másodfokú bíróság jogerős ítéletében lényegében változtatás nélkül hagyta jóvá a kaposvári bíróság elmarasztaló döntését. A hat éve kezdődött ügyben csalásért vagy bűnsegédletért több mint 200 embert ítéltek el.

Ügyeskedésnek indult

Tolna megyében, különösen a tízezres lélekszámú Tamásiban a 90-es évek közepén indult be a szocpoltámogatás felhasználásával a tetőtér-beépítési biznisz. A városkában hosszú ideig úgy látszott: mindenki jól jár majd, hiszen az ügylet kelléke csupán egy, a bankok felé eladósodott sokgyerekes család, egy beépíthető tetőtér és egy adakozó bank volt.

Tamásiban számos elszegényedett család választotta a pénzszerzésnek azt az egyszerűnek tűnő módját, hogy egy családi házzal rendelkező emberrel összeállva, felvegye az állami szocpoltámogatást. A sokgyerekes család volt ugyanis a támogatás jogosultja, a háztulajdonos pedig a pénz nagy részének végső felhasználója. Az ügyfeleket a felhajtók hozták össze, aztán már szájhagyomány útján terjedt a recept. Végül, amikor a rendőrség "lecsapott", már 168 ház bővült társasházzá, igaz, csak papíron, mert az ügylet vége általában az volt, hogy a sokgyerekes támogatottak be sem költöztek új lakásukba.

Egy tipikus szocpolház, külön bejáratú tetőtérrel

A történet azonban ott kezdődött, hogy az OTP a rendszerváltás után zsákszámra helyezte ki a pénzt újrakezdési kölcsön címén. Ezt a konstrukciót az Antall-kormányzat idején a frissen munkanélkülivé vált tömegek megsegítésére vezették be. A sok reménytelen adósság csökkentésére született meg a "tamási modell". Az OTP az állami támogatásként járó szocpolból több mint 30 millió forintot tudott visszaszerezni az elszegényedett nagycsaládosoktól.

A pénzintézet formanyomtatványként olyan szerződéstervezetet terjesztett, amely lehetővé tette az adósoknak - és később a fél városnak -, hogy felvegyék a költségvetési pénzt. Az 1-2 milliós támogatásból végül elenyésző hányad maradt a szocpolosoknál. Kezdetben ugyanis az OTP rögtön levonta a régi tartozást, az összeg java pedig a pénzszerzéshez nélkülözhetetlen háztulajdonosnál, illetve a felhajtónál landolt.

Százhatvannyolcból hetvenhét

A rendőrség operatív információ alapján kezdett nyomozni néhány konkrét ügy kapcsán, ám hamarosan kiderült, hogy a városka nagy része így vagy úgy érintett a történetben. A rendőrség koncepciója szerint olajozottan működő bűnszervezet alakult ki a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználására. A vád szerint a vádlottak egyik fele eladta lakása tetőterét, a másik fele pedig ez alapján felvette a szocpolt, majd a beépített tetőteret ellenérték fejében vagy ajándékként visszaadta a háztulajdonosnak visszaállítva így az eredeti állapotot.

A rutinmunkát végző, ám magukat hirtelen egy bűnügy közepén találó ügyvédek szerint azonban más a helyzet. A tömegessé vált szerződéskötéseknél ugyanis a város összes ügyvédje segédkezett. Ők úgy vélték, hogy a ráépítési megállapodás, a földhivatali bejegyzés és az építési engedély létrejöttével minden törvényi feltételnek eleget tettek a szerződők. A szocpoljogszabály ugyanis akkoriban még nem tiltotta "az eredeti szerzésű" ingatlan, vagyis az új tetőtér akár azonnali eladását sem. A rendőrséget azonban a jogászok "okoskodása" nem győzte meg, és a 168 esetből 77-ben kezdeményezett vádemelést.

Voltak rendőrök is

A szökés veszélyétől tartva Terike útlevelét is bevonták

Göndöcs Tibor, az ügyben elmarasztalt egyik ügyvéd segítője - egyébként maga is jogász - az Indexnek ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy az összes ügy az OTP által kibocsátott szerződés alapján, jogilag teljesen megegyező módon zajlott. Érthetetlennek tartja, hogy a vádiratba végül csak három ügyvéd neve kerül és szerinte abban sem lehet semmilyen logikát találni, hogy az egy kaptafára menő ügyekben a tamásiak közül miként válogatottak a rendőrök.

Keresztúri Józsefné, az OTP akkori ügyintézője szerint viszont csak a "kisemberekkel" foglalkoztak a nyomozók. Terike kezén a város valamennyi szocpolkérelme keresztülment, ő készítette elő a bank szerződéskötéseit, és gyűjtette be a kérelmezőkkel a szükséges papírokat. "Voltak köztük vezérigazgatók, osztályvezetők, sőt rendőrök is, de az elmarasztaltak között a létra legmagasabb fokán csupán pedagógus áll" mondja a három napig őrizetben tartott ötvenes éveit taposó, időközben munkanélkülivé vált "hiteles".

Barbalics és Barbalicsné a nyomozati iratokban (2. rész) >>