Visszaadta tisztségeit az MDF alelnöke

2006.08.30. 13:10
Lemondott országos párttisztségeiről Szőke László, az MDF alelnöke. A párt budapesti választmánya néhány napja fogadta el a párt önkormányzati fővárosi listáját, amelyen az alelnök csak a 11. helyre került.

Az Index információi szerint Szőke László az MDF országos elnökségének múlt hét csütörtöki ülésén jelentette be, hogy megválik vezető posztjaitól. Az elnökség a bejelentés előtt hagyta jóvá a választmány által megtárgyalt és megszavazott budapesti listát.

Értékproblémák


Szőke László
Szőke László az MTI-nek azzal indokolta lemondását, hogy az országgyűlési választások első fordulója óta olyan döntéseket hozott az MDF elnöksége, amelyek saját értékrendjének nem felelnek meg. A politikus közölte, hogy lemond alelnöki posztjáról, korábban pedig lemondott országos elnökségi és választmányi tagságáról is. Az MDF-es vezetésből való kilépés viszont nem jelenti azt, hogy Szőke László a pártból is távozna. A politikus a jövőben az MDF XI. kerületi szervezetében kíván tevékenykedni, ahol a 15-ös választókerületben indul képviselő-jelöltként az önkormányzati választáson.

Szűkös helyek

A kilépéssel kapcsolatban Hock Zoltán alelnök nem cáfolta az Index értesülését, amely szerint Szőke távozása összefüggésben van azzal, hogy csak a 11., valószínűleg nem befutó helyet kapta meg a fővárosi önkormányzati választás kompenzációs listáján. Hock szerint az ilyen ügyek "nem MDF-specifikusak". A listaállítás rossz tulajdonsága, hogy első, második és harmadik helyből is csak egy van - fogalmazott az alelnök, hozzátéve, hogy a névsort hosszas vita után 29:5 arányban fogadta el a választmány. Hock sajnálja, hogy Szőke a lemondásban látta a helyzet megoldását.