Dávid Ibolya a népszerűségi lista élén

2004.03.01. 06:59
Minden politikust főképpen a párthovatartozásuk szerint értékelnek az emberek. Ez alól csak Dávid Ibolya kivétel. A Szonda Ipsos felmérései szerint tavaly március óta mindvégig Mádl Ferenc állt a népszerűségi lista első helyén, ezúttal viszont az MDF elnöke, igaz, csak egy százalékkal. A miniszterelnök a középmezőny elején.
A kormánypártok szimpatizánsai a saját politikusaikat kedvelik, az ellenzékieket nem igazán, de ez még markánsabban érzékelhető a Fidesz táborában: bennük az övéik iránt nagyobb rokonszenv, a másik oldal politikusaival szemben erősebb ellenszenv munkál, mint az MSZP híveiben - olvasható a Népszabadságban a felmérés alapján készült cikkben. Tavaly március óta végig Mádl Ferenc állt a népszerűségi lista első helyén, ezúttal viszont Dávid Ibolya - igaz, az egypontos előny csak jelzésértékű, statisztikai értelemben inkább holtversenyt jelent.

Mádlt inkább a jobboldali szavazók kedvelik

A politikai beállítódás szerinti véleménykülönbségek a köztársasági elnök Mádl Ferencre is rávetülnek, hiszen az MSZP szimpatizánsai 58, az SZDSZ-esek 51 pontot, a Fidesz támogatói viszont 70 pontot adtak neki. Dávid Ibolya esetében sokkal kisebbek az eltérések. A szocialista és fiatal demokrata szavazók majdhogynem egyformán értékelik: az előbbiek 62, az utóbbiak 65 pontot adtak neki, s a szabad demokraták véleménye is alig marad alatta az átlagnak (59 pont).

Népszerűek a nők

A többi női politikus is előkelő helyet foglal el a népszerűségi rangsorban. Mindannyian a mezőny első felében találhatók, sőt Szili Katalin az élboly tagja, s Lévai Katalin sem nagyon marad le tőle. A két politikus hölgynek nem csupán összmegítélése hasonló (53 illetve 52 pont), hanem a társadalom különböző csoportjaiban is lényegében egyformán kedveltek. S az is érdekes, hogy bármelyik réteget vesszük is alapul, megítélésük alig tér el az átlagostól.

Februárban dobogós még Bárándy Péter 57 ponttal, őt követi Szili Katalin (53 p). Az ötödik Orbán Viktor (52 p). Medgyessy Péter a tizedik 48 ponttal. A miniszterek közül Jánosi György 45 pontot, Juhász Ferenc 43 pontot, Németh Imre és Csillag István 41-41 pontot ért el. Gyurcsány Ferenc és Burány Sándor 43, illetve 42 ponttal az utolsó dekádban kaptak helyet. A három sereghajtó pedig: Áder János (41 p), Kökény Mihály (40 p) és Kövér László (35 p).

Módszer
Az adatfelvétel ideje: 2004. február 4-10. A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik. Minden hónapban más-más 1500 főt kérdeznek meg személyes megkereséssel, kiválasztásuk az úgynevezett kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.