Minden harmadik választó fideszes, minden negyedik szocialista

2006.10.28. 10:25
Az összes választó 33 százaléka szavazna a Fideszre, 24 százaléka az MSZP-re, derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből. Mélyül a szakadék, miközben a kis pártok beszorulnak a nagyok alá.

A korábbinál is mélyebb politikai szakadék mutatkozott a bal- és a jobboldal között októberben a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint, amelyet a szombati Népszabadság közölt.

Az október elsejei helyhatósági választások eredményének értelmezése minden eddiginél hevesebb kormány-ellenzék viszályba fordult - olvasható az elemzésben. A nyertes párt amúgy magas támogatottsága azonban nem növekedett. A szabadságharc ünnepnapjai előtti héten a biztos pátválasztók körében a Fidesz 17 százalékkal vezetett az MSZP előtt. Ez három százalékkal kisebb előny, mint amekkora a közvélemény-kutató intézet szeptemberi vizsgálata idején volt.

Az összes választókorú 33 százaléka szavazna a Fideszre, míg 24 százalékuk az MSZP-re. Szeptemberben ez az arány 34, illetve 22 százalék volt.

"A két párt támogatását hónapok óta széttartó görbékkel jellemezhetjük, ez a tendencia most megállt, s valamelyest megfordult. Jelenleg egyébként minden harmadik választókorú mondható fideszesnek, s minden negyedik szocialistának. A kisebb pártok közvéleménybeli pozíciói lényegében hónapok óta változatlanok: az MDF és az SZDSZ azonos szinten, öt százalék alatt stagnál, a KDNP-nek a mérés szerint nincs érzékelhető tábora" - írja a Szonda Ipsos.

A kis pártok beszorulnak a nagyok alá

Az elemzés szerint októberben a korábbinál is erősebb politikai szakadék mutatkozott a bal- és jobboldali szavazók között. Az eddigi csúcsértékeket is jóval meghaladva a szocialisták 76 százalék számára a polgári párt a legellenszenvesebb, míg a Fidesz híveinek 78 százaléka leginkább az MSZP-t utasítja el. A baloldali párt szimpatizánsai között minden tizedik még ma is a régóta parlamenten kívüli MIÉP-et tartja a legelfogadhatatlanabb pártnak. A két kis párt, az MDF és az SZDSZ pozíciója a közvéleményben hónapok óta nem változik, most sem lépik át a parlamenti küszöböt.

Magas az aktivitási szint: a Fidesz táborában 81, az MSZP-ében 78 százalék biztos választási résztvevőnek gondolja magát, miközben minden eddiginél erősebbek a másik oldallal szembeni ellenérzések.

Az elemzés szerint a kis pártok beszorulnak a saját oldalukon lévő nagyobbik alá. Az SZDSZ láthatóan nem igazán tudja bővíteni táborát, hiszen további potenciális szimpatizánsaik szinte kizárólag a szocialista szavazók, és közöttük is az elkötelezettebbek. Az MDF-hez valamelyest, másodlagosan kötődők vegyesebb összetételűek, fele részük Fidesz-szavazó, négytizedük az MSZP-tábor tagja, de közös jellemzőjük, hogy nem igazán aktívak és a politika iránt mérsékelt érdeklődést mutatnak.

A két nagy párt támogatottságában bekövetkezett minimális szűkülés azt eredményezte, hogy az elmúlt hónapokhoz képest több olyan társadalmi csoport van, ahol a szocialisták lemaradása elenyészővé vált, vagy - mint a diplomásoknál - utolérték a Fideszt. Holtverseny közeli állapotot, enyhe Fidesz-többletet regisztráltak a közvélemény-kutatók az érettségizettek, a fővárosiak, az 50 év körüliek körében. A szocialista párt előnye továbbra is csupán a nyugdíjasok között egyértelmű.

A Szonda Ipsos október 15-22 között végezte a felmérést, 1500 felnőtt ember megkérdezésével.