Fidesz-MSZP: már csak két százalék különbség

2004.12.17. 06:58
Az év utolsó hónapjában jelentősen nőtt az MSZP támogatottsága, még a Fidesz vezet, de már csak két százalékkal maradnak el a szocialisták. Az 50 év felettiek, a diplomások és a fővárosiak körében a szocialisták tábora a jelentősebb.
Az összes választókorú megkérdezett körében 27 százalékot kapna a Fidesz, ha most vasárnap lennének a választások, és ettől az eredménytől csak 2 százalékkal maradnak el a szocialisták - derül ki a Szonda Ipsos decemberi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet részletesen pénteki számában. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz támogatottsága év végére elérte az idei mélypontot, míg a nagyobbik kormánypárt egyik legjobb hónapja lett a december. A választókorú népességen belül az SZDSZ 3, az MDF 2, a MIÉP 1 százalékot tudhat magáénak. A bizonytalanok aránya 41 százalék.

Záródó olló

Az MSZP-nek a kormányban és a pártban történt változások egy kicsit javítottak a pozícióin. A szocialistákat érintő legfontosabb módosulások az aktivizálódás és önbizalom növekedése voltak. A 2004-es esztendőben végig a Fidesz vezetett az MSZP előtt, előnye az összes választókorú körében átlagosan 7, a részvételüket biztosra ígérő, pártot választók csoportjában 13 százalék. A mostani különbségek (2, illetve 9 százalék) alapján mondhatjuk, decemberben a két párt támogatottsága a 2004-ben szokásosnál közelebb került egymáshoz. A társadalom legtöbb csoportjában a Fidesznek több támogatója van, mint az MSZP-nek, de az 50 év felettiek, a diplomások és a fővárosiak körében a szocialisták tábora a jelentősebb.

Az idei évben az MSZP választókorú népességen belüli átlagos támogatottsága 24 százalékos volt, s ettől az egyes hónapokban legfeljebb 2 százalékponttal különbözött. Nem volt ennyire kiegyensúlyozott a Fidesz iránti szimpátia, a párt 2004-ben számított átlagosan 31 százalékos táborától felfelé 3, lefelé 4 százalékpontos eltéréseket is regisztrálhattunk. Az aktív választók körében - bár a statisztikai törvényszerűségek miatt akár nagyobb mozgások is történhettek volna - viszonylag stabil arányokat láthattunk mindkét párt esetében. A szocialistáknak átlagosan 38, a fiatal demokratáknak 51 százalékos biztos szavazótábora volt az idén.

SZDSZ-MDF

Még ilyen, visszafogott tendenciákat sem láthatunk a két kisebbik parlamenti párt támogatottságában. Ha volt is 1-2 százalékos eltérés, az éves átlagtól az nem rendeződik semmilyen ívre. Az SZDSZ a felnőtt népesség átlagosan 3 százalékának támogatását élvezte, ami a biztos pártválasztók körében 5 százalékot ért. Az MDF-nél az átlagok átlaga mindkét csoportban 2 százaléknak adódott. Mindkét párt esetében a legjobb időszaknak a nyár számított, ekkor valamivel több szimpatizánst gyűjtöttek.

Módszertan
Az adatfelvétel ideje: 2004. december 4-12. A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik. A közvélemény-kutatás során kapott adatok 1500 fős mintánál legfeljebb plusz-mínusz 2,5 százalékkal térhetnek el attól, amit akkor kaptunk volna, ha minden választókorú személyt megkérdeztünk volna az országban.