Ambrus
-7 °C
3 °C

Rocksztorik a spionoktól

2005.05.19. 13:16
Tippeljenek, melyik volt a kommunista kultúrelhárítás kedvenc könnyűzenei stílusa? Eláruljuk: mindegyik. A III/III-as osztály által mozgatott besúgóhálózatot minden érdekelte, mindenről jelentett, ami popzene, Fábián Évától a Vágtázó Halottkémekig - derül ki Szőnyei Tamás legújabb, majdnem ezer oldalas könyvéből.
Rocksztorik a spionoktól

Aki azt hiszi, hogy az ügynöksztori legérdekesebb pillanatait a nevek és listák nyilvánosságra kerülése jelenti, és szeret csalódni a saját prekoncepcióiban, az mindenképpen olvassa végig Szőnyei könyvét (amit munkáltatója, a Magyar Narancs volt kedves kiadni). Az iszonyatos léptékű anyag, amit a szerző átvizsgált, közölt és kommentált, természetesen csak töredéke annak, ami elvileg rendelkezésre áll a Történeti Hivatalban (az iratmegsemmisítés során eltűnt anyagokról nem is beszélve), a rendszer azonban - például a piti trükkök utólagos leleplezésével, vagy a besúgók érdekviszonyainak feltérképezésével - így is hajszálpontosan rekonstruálható.

Filmmúzeum

Időutazásról persze nem beszélhetünk, hiszen az iratok keletkezésének idejében (a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas években) nekünk nem volt megadva, hogy effajta jelentések között töltsük az időnket; az élmény inkább olyan, mint amit a Filmmúzeum csatornától kapunk, a tartótiszt és a titkos megbízott meghitt kapcsolata svenkel és zoomol nekünk mint objektív, végig a teljes hazai popszcénán, sőt, még azon túl is. Kis ügyességgel ugyanis a presszóban zongorázgató szórakoztatóipari szakmunkás is felkerülhetett a figyelőlistára (és ehhez még csak el sem kellett játszania mindennap a székely himnuszt).

A spiclimunka megható részleteiről is beszerezhetünk a műből néhány, ma már nem túl hasznos ismeretet. Ilyen fontos részlet például az, hogy egyazon területen kötelező volt legalább két ügynök alkalmazása, mivel csak a legalább két forrásból megerősített információt ismerhette el a hálózat hitelesnek (ez a szakmai nüansz például, érdekes módon az újságírás esetében is alapkövetelmény). Volt olyan eset, hogy e követelmény betartása oda vezetett, hogy egyazon zenekar két tagját egymástól függetlenül szervezték be, szegények vidáman jelentgettek egymásról, és még csak gyanút sem fogtak, olyan jól csinálták.

Felfelé írt jelentéseikből egyébként kiderül, hogy a tartótisztek nagyon kedvesen tudtak aggódni beszervezettjeik szakmai kvalitásai miatt, sőt, nem egy esetben jóságos Jedi-mesterként maguk is oktatgatták padavanjaikat az Erő helyes használatára, amely esetünkben a szocialista társadalom építését szolgálta.

Rocklexikon

Mielőtt azonban az a vád érne bennünket, hogy elviccelünk egy halálosan komoly témát, ami nagyon is valóságosan tette tönkre tíz- és százezrek életét, engedjünk meg magunknak néhány még blődebb megállapítást.

Hőseink ugyanis akarva vagy akaratlanul (és közpénzen persze, tegyük hozzá - hány lélegeztetőgépet lehetett volna vásárolni az erre fordított anyagi erőkből?), de páratlanul pontosan megírták a magyar popzene harminc éves történelmét. A szerzők egy része, a beszervezettek ugyebár ismert popzenei közszereplők - róluk nem is sejthettük eddig, hogy írásban is szívesen megnyilvánulnak -, akik tényleg első kézből tudtak minden fontos eseményről, történésről, így olyan közelképeket kapunk a zenekarok körüli életről, amilyenekről eddig nem is álmodhattunk.

És ez minden bizonnyal Guinness-rekord is egyben. Mivel a béketáborba önkényesen bezsuppolt testvéri népek szinte sehol nem fejlesztettek ki számottevő popzenei életet, nyugaton pedig effajta dokumentációs feladatokat többnyire újságírófélék végeztek (akik mégiscsak egy lépéssel távolabb vannak a tűztől), így minden bizonnyal nem kell különösebb óvatosság ahhoz, hogy leszögezzük: a magyar szocialista popzene történetének ilyen mélységű dokumentálása egyedülálló a popzene világtörténelmében. Ez pedig nem kevés, és ennek a dokumentációs munkának a legjavát sikerült most egy könyvbe zanzásítania Szőnyeinek.

Kár, hogy kimaradt

Ezt végiggondolva szinte fáj az embernek, hogy a leírt események láncolata a rendszerváltásnál elszakad. Pedig milyen érdekes lenne tudnunk, milyen véleménnyel volt a Bonanza Banzai-jelenségről, később pedig Ákos klerikális-reakciós szimpátiát tükröző nyilatkozatairól Dejkó ügynök! Vagy: besorolták volna a népzenei motívumokat gyakran alkalmazó Anima Sound Systemet az öncélúan nacionalista művészek körébe? Kapott volna írásbeli dicséretet sikeres operatív bomlasztó tevékenységéért bárki is a Futkosó Halottkémek feloszlását követően? (Ilyen néven jelölte a zenekart az illetékes tmb. egyik jelentésében.) És vajon mit szóltak volna az elvtársak ahhoz, hogy Yonderboi odáig megy a nyugatmajmolásban, hogy felküzdi magát az imperialisták slágerlistáira?

Néhány megfigyelt
Szörényi Levente és Illés Lajos, Omega, Radics Béla és köre, Kex, Syrius, Nagy Feró és a Beatrice, Piramis, Rolls frakció, Kft (Laárt megprobálták beszervezni, de nem sikerült),URH, Európa Kiadó, CPG, VHK, Bizottsag, Cseh Tamás, és minden punk- és skinheadbanda.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.