Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

'Nem puccs, hanem nyílt bizalommegvonás'

2004.08.29. 12:40
A Medgyessy-kormányt értékelte, és a Gyurcsány-kormánnyal kapcsolatos elvárásokat fogalmazta meg az SZDSZ belső ellenzéke. Kiderült, hogy Medgyessyvel a nemzeti közép politikája bukott meg, és, hogy az SZDSZ-nek van programja és embere is az egészségügyi reform végrehajtásához.
"Helyzet van, amit nagy százalékban az SZDSZ teremtett" - mondta Béki Gabriella szabad demokrata parlamenti képviselő a párt belső ellenzéki fórumának tartott, az új kormány megalakulásával foglalkozó Szabad tanácskozás bevezetőjében vasárnap, Budapesten.

Fodor nem foglalkozik személyekkel

Fodor Gábor
"Semmiféle puccs nem volt, nyílt bizalommegvonás történt" - mondta felszólalásában Fodor Gábor, aki egyúttal jelezte, hogy az új kormányra vonatkozó személyi kérdéseket nem fogja említeni. A szabad demokrata politikus a Medgyessy-kormány elmúlt két évét áttekintve Medgyessy Péter idén tavasszal bejelentett közjogi javaslatait nevezte puccsszerűnek. Igaz szavakra van szükség ahhoz, hogy a Fidesz politikáját folytató, ígérgető és hitelét vesztett kormány visszanyerje az emberek támogatását, mondta.

"Sok volt az ámítás, kevés volt az igaz szó" - jellemezte a Medgyessy-kormányt Fodor, aki megjegyezte, hogy ez a kormánypártok felelőssége is, "nem lehet mindent Medgyessy Péterre kenni". A miniszterelnök lemondásához szerinte az vezetett, hogy Medgyessy nem tudott koncepciókkal, tartalommal, értékekkel telített választ adni az egy éve tartó politikai agóniára. Alapvető, jelentős változásokra lett volna szükség, vélekedett Fodor Gábor, hozzátéve, a kialakult konfliktus nem személyes volt,

Medgyessy miatt húzódik

"Csillag István ügye csak a jéghegy csúcsa volt". Szavai szerint Medgyessy Péter politikai helyzetmegítélése eltávolodott a realitásoktól. A pártvezetést gyakran bíráló Fodor elismeréssel szólt arról, hogy a párt egységesen, bátran és határozottan lépett fel a kialakult ügyben. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kormányfő lemondását nem tartja helyes, bölcs dolognak, mert ezzel elhúzódik az új kormány hivatalba lépése.

Bauer Tamás
Kifejtette, hogy fő kérdésnek az új kormány programját tartja. Igaz szóra építő gazdaságpolitikai váltásra, kezdeményező kormányra lesz szükség. "Nem diktálhatja az ellenzék a politikai tempót, nem a nemzeti közepet, hanem a szocialista és a liberális értékeket kell megtalálni" - hangoztatta Fodor, megjegyezve, megbukott a csalódást okozó nemzeti közép politikája. Azt hangsúlyozta, hogy a változásoknak az SZDSZ legyen a motorja.

Bauer Tamás, a szabad tanácskozások egyik életre hívója közölte, a kormánynak azt kell teljesítenie, amelyre a választóktól 2002-ben felhatalmazást kapott, azaz, hogy más legyen mint a Fidesz vezette kabinet. Gyurcsány Ferencnek 2+4 évre szóló kormányprogramot kell meghirdetnie, közölte. A koalíciós tárgyalásokon a demokratikus intézményrendszer megerősítése jegyében meg kell állapodni az új miniszterelnökkel, hogy minden parlamenti ülés elején legyen ott és azonnal válaszoljon a parlamentben hozzá érkező interpellációkra, kérdésekre, mondta.

Bauer a Fidesszel is közös államfő-jelöltet szeretne

Bauer úgy vélte, jövőre az ellenzéknek és a kormányoldalnak közösen kellene köztársasági elnököt jelölnie és szükséges lenne megállapodni Gyurcsánnyal a pártfinanszírozás reformjáról és egy új összeférhetetlenségi törvény megalkotásáról. Kitért a valódi egészségügyi reform megvalósítására, amihez - mint mondta - ehhez van programjuk és emberük is.

Béki Gabriella felszólalásában a szociális reformot sürgette és felvetetette, hogy az új kormányban a szociális ügyekért külön tárca feleljen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!